Megoldatlan

Mozgólépcső szabályaira való figyelemfelhivás

A mai napon a Batthyány Tér irányába az M2 metrótól felfelé vezető mozgólépcsőn voltam szemtanúja az alábbi esetnek, mely arra ösztönöz hogy megoldást találjanak avagy felhívják a figyelmet feltűnő ábrákkal/szövegekkel is a mozgólépcső használatának szabályaira!

Két fiatalember, egyik 20-as másik 30-as éveiben járhatott szólalkoztak össze. Idősebbik delikvens elfoglalta a mozgáslépcsőt egész szélességi-terjedelmében, mert számára a közel középre való beállás és a oldalára tett kiálló és maradék helyet is elfoglaló karok valamilyen okból ésszerűek lehettek.
Fiatalabb személy megkérte hogy engedje el, lévén ő és a mögötte haladók sietnének, de az idősebb személy ennek nem kívánt eleget tenni, obszcén mondatokkal jelezte hogy ő félreállni nem hajlandó és egyébként is hová siet mindenki.

Véleményem szerint sok ilyen vagy hasonló konfliktus elkerülhető lenne, ha matricákkal jeleznék a mozgólépcsők szalagjai mellett/között a haladási rendet, azaz hogy ha jól tudom, jobb oldalon álljanak, bal oldalon pedig haladjanak az emberek.

Gyakran maguk a BKK emberei sem tartják be ezt, előszeretettel utaznak egymás mellett a mozgólépcső széltében.

Természetesen a probléma nem csak az adott helyszínen van, így a megoldás sem csak itt szükséges.

Várom mielőbbi intézkedésük.
Köszönöm mint magam mind szabályokat betartó utastársaim nevében.

Probléma helyszíne
Budapest I. kerület, Várkerület, I. kerület
Mozgólépcső szabályaira való figyelemfelhivás bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Kriszta! Ha tömeg van, ez a tömeg akkor is tudna a szabályoknak megfelelően nem egymás mellett, hanem egymás mögött állni, ezt tudtommal az óvodákban is gyakoroltatják már, továbbá, amennyiben...
  • Kaiser Kriszta hozzászólt a bejelentéshez.

    Azért az is zavaró dolog hogy ha tömeg van és mindenhol állnak fokonként két ember,néhányan akkor is előre akarnak tolakodni és löknének félre mindenkit.És az is hogy a nagyon sietősek folyton felakad...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Hivatal válasza 2015. augusztus 20.
    Ez akkora bullshit amekkora nincs is több a világon...
    Szóval van ahol megcsinálhatja a BKK van ahol meg csak korlátozottan?
    Szóval akkor most lesz valami vagy nem,...
  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Külföldön megszokott, hogy a mozgólépcső jobb oldalára állnak az emberek, hogy utat engedjenek az azon gyalogosan haladóknak. Ez Magyarországon is egyre elterjedtebb. A társadalmi
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    @Rácz András
    Ez természetesen csak egy lehetséges megoldás illusztrációja, mondjuk az említett helyszínen szinte minden esetben ugyan azon lépcsők ugyan azon irányba haladnak :)
    De ha még így is marad...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Juliet, igazad van, ugyanakkor az illetékesektől biztos vagyok benne, hogy már az is nagy szó lesz, ha erre kitalálnak valamit, persze remélhetőleg az elgondolásod lehet egyfajta következő lépcsőfoka...
  • Rácz András hozzászólt a bejelentéshez.

    a mellékelt kép („Itt mész – itt állsz”) feltételezi, hogy a mozgólépcső épp felfelé halad. :)
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez tök jó ötlet lenne, viszont elmondanám az én tapasztalatomat. Én az Arany János utcai metrómegállónál tapasztalom a következőt: jobbra sorolnak az emberek, meg balra is sorolnak. Én gondolnám, hogy...
  • A rendszer elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    16-os busz közlekedése

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Szentháromság tér (I. kerület, Várkerület)
  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    Metro pad ferde

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Déli pályaudvar M (I. kerület, Várkerület)
  Vissza az oldal tetejére