Megoldatlan

Elhanyagolt járda

FRISSÍTÉS 2020.09.09.:

A IX. kerület válasza:
"Hivatkozva az 64536 számú bejelentésre tájékoztatom, hogy a 38230/41 hrsz-ú ingatlan nem a Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő terület, és nem közterület. Az ingatlanon kiépített a MÁV tulajdonában és kezelésében lévő pályaszerkezetet tartó és az út felett átvezető vasúti híd pillérjéről beszélünk, mint a műtárgy részéről. Jelen esetben, hídon átközlekedő vasúti kocsik rezgésétől a műtárgy borításának, vakolatának hámlása okozta a szennyeződést. A Bp. IX. Illatos út MÁV aluljáró járdájának szennyeződésmentesítését a szennyeződést okozónak, vagy a műtárgy tulajdonosának kell elhárítania, így a feladat MÁV Zrt. kötelezettsége."

-----

FRISSÍTÉS 2020.07.02.:

A MÁV válasza:
"A MÁV Zrt. Pályaműködtetési vezérigazgató-helyettes szervezet Pályavasúti területi igazgatóság Budapest a JAROKELO-BUDAPEST-00064536 sz. bejelentésben foglaltakat kivizsgálta. Megállapításra került, hogy a bejelentésben foglalt műtárgy alatt lévő közforgalmú utak összeköttetését szolgáló közútról az 1988. évi I. 1988. évi I. törvény (a közúti közlekedésről) 31. § (1) kimondja, hogy „A közút használatában érdekelt természetes és jogi személyek, valamint a helyi önkormányzat az alapvetően helyi lakossági érdeket szolgáló közút építésére együttműködhetnek. Az együttműködés formáját a résztvevők maguk határozzák meg.

„34. § (1)346 A közút kezelője- az országos és a helyi közutak kezeléséről szóló jogszabályok szerint eljárva - köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas, közvetlen környezete esztétikus és kulturált legyen.

(5)353 A közút tisztántartásáról a közút kezelője gondoskodik.”

Minthogy tárgyi aluljáró MÁV érdeket nem szolgál, peronra nem vezet, vasúti állomás/megállóhely megközelítését nem segíti, kizárólagosan helyi lakossági érdeket szolgál, véleményünk szerint annak takarítása, a járdaburkolat fenntartása és a világítás üzemeltetése is nem a MÁV, hanem a közút kezelőjének feladata."

-----

Már tavaly is bejelentettem akkor is csak fél megoldás lett. Az aluljáró teli van törmelékkel, az
aljnövényzet lassan fel eszi a járdát.

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Budapesti Vegyiművek Rt.

Hozzászólások

  • Zoltán Lehóczky hozzászólt a bejelentéshez.

    Törmelék, szemét, a korlát sérült és veszélyes. a teljes útszakasz lassan mindkét irányban járhatatlan.
  • Járókelő Ügykezelő lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő Egyesület!

    A MÁV Zrt. Pályaműködtetési vezérigazgató-helyettes szervezet Pályavasúti területi igazgatóság Budapest a JAROKELO-BUDAPEST-00064536 sz. bejelentésben foglaltakat kivizsg
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönjük az újabb tárgyi bejelentést, amelyet ismételten továbbítottunk az érintett szervezeti egység részére, az illetékesség kérdésének tisztázása céljából.

    Türelmét és megérté
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "Már tavaly is bejelentettem akkor is csak fél megoldás lett. Az aluljáró teli van törmelékkel, az aljnövényzet lassan fel eszi a járdát."-ról "FRISSÍTÉS 2020.09.09.: A IX. kerület válasza: "Hivatkozva az 64536 számú bejelentésre tájékoztatom, hogy a 38230/41 hrsz-ú ingatlan nem a Ferencvárosi Önkormányzat ...

  • Zoltán Lehóczky hozzászólt a bejelentéshez.

    Eltelt lassan két hónap. Bármi infó?
  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönjük a tárgyi újabb bejelentést, amelyet ismételten továbbítottunk az érintett szervezeti egység részére, az illetékesség megállapítása céljából.

    Türelmét és megértését köszö
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés illetékesét "IX. kerület Ferencváros Önkormányzata"-ról "MÁV Zrt."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Hivatkozva az 64536 számú bejelentésre tájékoztatom, hogy a 38230/41 hrsz-ú ingatlan nem a Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő terület, és nem közterület. A
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • IX. kerület Ferencváros Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: IX. kerület Ferencváros Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "MÁV Zrt."-ról "IX. kerület Ferencváros Önkormányzata"-ra.

  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő Egyesület!

    A MÁV Zrt. Pályaműködtetési vezérigazgató-helyettes szervezet Pályavasúti területi igazgatóság Budapest a JAROKELO-BUDAPEST-00064536 sz. bejelentésben foglaltakat kivizsg
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Dr Kardos Angelika elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Zoltán Lehóczky hozzászólt a bejelentéshez.

    Egy hónapja semmi?
  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönjük a tárgyi bejelentést, amelyet továbbítottunk az érintett szervezeti egység részére, a szükséges intézkedések megtétele céljából.

    Bízunk abban, hogy az illetékes munkatár
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Zoltán Lehóczky bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Hiányzó járda, zebra

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: MÁV Zrt.
    0916-Ferencváros vasútállomás - Fék utca (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Úthibák.

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: IX. kerület - FESZOFE Nonprofit Kft.
    Csarnok tér (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Aszfaltozás hiányzik

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BDK Budapesti Dísz-és Közvilágítási Kft.
    Soroksári út (IX. kerület, Ferencváros)
  Vissza az oldal tetejére