Megoldatlan

Vármező területen parkolás

FRISSÍTÉS 2020.05.25.:

A bejelentő hozzászólása:
"A bejelentésem arra vonatkozott, hogy a park területen szüntessék meg a parkolót. Egy 21 századi párban semmi keresnivalója nincs parkolónak. Arra ott van a Mikó utca."

-----

FRISSÍTÉS 2020.05.25.:

A FŐKERT válasza:
"A Főkert I. kerületi üzemegysége mellett hivatalosan kialakított parkoló található. A járványhelyzet alatt kollégáink folyamatosan ellátták feladataikat, ezért a fertőzésveszély csökkentése miatt több kolléga kerülve a közösségi közlekedést szintén gépkocsival közlekedett, ami miatt valóban előtti burkolaton parkoltak.
Parkolás során figyeltek arra, hogy akkora járdaszélességet hagytak, amelyen két babakocsi is elfér egymás mellett."

-----

A vármező alépületében a főkert egyik irodája működik, melyhez a park területen parkoló is tartozik. Eleve kérdéses a területen való parkolás, pláne egy, a parkkal és a zöld városi környezettel foglalkozó cég számára, azonban a dolgozók kinőhették a parkolót, mert a sétányon is rendszeresen tálalni autókat. Lehet, hogy nem időszerű a probléma, azonban egy olyan fővárosi cégnek, mely a városi zöldfelület óvásáért, fejlesztéséért felel, érdemes lenne a jövőben kitiltani mindennemű parkolást a park területen belül, továbbá szorgalmazni a dolgozók alternatív jellegű közlekedését, a ténylegesen szükséges parkolóhelyek elhelyezését pedig az úthálózatra terelni.

Probléma helyszíne
Budapest I. kerület, Várkerület, Mikó utca

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Jarokelo.hu!

    A „Járókelői bejelentés - I., Mikó utca - Vármező területén parkolás megszüntetése” tárgyú, 64360 számú észrevételüket köszönettel megkaptuk, azzal kapcsolatban az alábbi tájéko
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt www.jarokelo.hu Csapata!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy levelüket érkeztettük az FPH_KOZP-75924/2020-as érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztál
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "A vármező alépületében a főkert egyik irodája működik, melyhez a park területen parkoló is tartozik. Eleve kérdéses a területen való parkolás, pláne egy, a parkkal és a zöld városi környezettel foglalkozó cég számára, azonban a dolgozók kinőhették a parkolót, mert a sétányon is rendszeresen tálalni a...

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKM Budapesti Közművek FŐKERT"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Balázs Mezős hozzászólt a bejelentéshez.

    A bejelentésem arra vonatkozott, hogy a park területen szüntessék meg a parkolót. Egy 21 századi párban semmi keresnivalója nincs parkolónak. Arra ott van a Mikó utca.
  • Garami Marika lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Főkert válasza alapján.
  • BKM Budapesti Közművek FŐKERT válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Járókelő Blog Ügyintéző: Győri Sándor
    részére

    Tisztelt Járókelő Blog!

    A 00064360 számú bejelentésre az aláb
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Anonim felhasználó hozzászólt a bejelentéshez.

    Botrányos! Ne parkoljanak a parkban!
  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FŐKERT

  • Balázs Mezős bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére