Megoldott

Kerékpáros gátugró akadémia a Rákóczi hídnál

FRISSÍTÉS 20209.09.15.:

Tisztelt Budapest Közút! Érdeklődni szeretnék, hogy az elmúlt 4 hónapban hova sorolódott az ügy a megoldásra váró esetek listáján. Megjegyzem, hogy a probléma nem a bejelentés napja óta, hanem mintegy 3 éve áll fent, illetve a válaszuk óta volt már egy „nem vírus válságos idő is” Tisztelettel: Szelényi Dániel

-----

Tisztelt Illetékes!

Volt egyszer egy híd, aminek először a budai hídfőjénél derült ki, hogy nem igazán volt sikeres a kivitelezése, mivel szépen, lassan elkezdett kicsúszni alóla a talaj. Ott kapott több száz tonna gabion támfalat. Ez senkit nem zavar, mert nincs útban senkinek. Aztán teltek múltak a napok élte a kis híd a nyugodt mindennapjait. Míg egyszer csak kiderült, hogy a pesti hídfőnél sincsenek rendben a dolgok. Ekkor gondos kezek „ideiglenesen” jól megtámasztották a hídfőt.

Nyilván a gondos kezek soha nem járnak kerékpárral, mert egyáltalán nem zavarja őket, hogy ez a dúcolás a kerékpárút kellős közepére esik. A jó állapotú faanyag sok-sok évig el tudja látni feladatát a kerékpárosok meg oldják meg az életüket, ahogy akarják. Például a pestiek a Duna irányába igyekezve romboljanak neki a szemközti járda magas szegélyének. Vagy sikerül, vagy nem. Vagy elesnek, vagy nem. Hiszen a babakocsisok megszokták már ezt a tornagyakorlatot, akkor ők minek is elégedetlenkednének? Gondos kezek kitették a Gyalog- és kerékpárút (közös) táblát a járdára, felszentelték az utat egy nyíl felrajzolásával, sőt talán némi pályázati pénzt is el lehetett számolni a kerékpáros úthálózat fejlesztésére.

A kerékpáros közben azon gondolkodik, vajon ha a világ és a híd élettartamának végégig ott lesz az a szép dúcolás a kerékpárút közepén, akkor nehézére esne-e az illetékesnek a járdaszegélyt gátugró akadályból átvarázsolni olyan megoldássá, hogy a kerékpárosnak ne kelljen fejre állnia?

Kérem a hiba elhárításáról intézkedni szíveskedjenek!

Tisztelettel:
Szelényi Dániel

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Soroksári út

Hozzászólások

  • S Dominik lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok!

    Megnéztem, szépen meg van csinálva, lezárható az ügy, köszönöm!

    Ui: megjegyzem, jobb lenne, ha a hidat tennék rendben és lehetne használni az eredeti kerékpárutat...
  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok! Valószínűleg pénteken fogok arra járni, megnézem és visszajelzek.
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Dániel!
    Vissza tudnál jelezni nekünk, hogy tényleg megcsinálta nyáron a Budapest Közút a süllyesztést?
    Előre is köszönjük.
    Máté
  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útüzemeltetési osztály
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt www.jarokelo.hu Csapata!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy levelüket érkeztettük az FPH_KOZP-108056/2020-as érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztá
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "Budapest Főváros Önkormányzata"-ra.

  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Illetékes! Volt egyszer egy híd, aminek először a budai hídfőjénél derült ki, hogy nem igazán volt sikeres a kivitelezése, mivel szépen, lassan elkezdett kicsúszni alóla a talaj. Ott kapott több száz tonna gabion támfalat. Ez senkit nem zavar, mert nincs útban senkinek. Aztán teltek múltak a napok él...

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok! Kérem az alábbi levelet az illetékesnek eljuttatni, köszönöm! „Tisztelt Budapest Közút! Érdeklődni szeretnék, hogy az elmúlt 4 hónapban hova sorolódott az ügy a megoldásra váró esetek...
  • Novák Péter hozzászólt a bejelentéshez.

    Mióta is van ez így? 3 éve? Koronavírus mióta van? 3 hónapja?
    No comment...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útüzemeltetési osztály

    From: helpdesk@budapestkozut.hu [mailto:helpdesk@budapestkozut.hu]
    Sent: Tuesday, May 12, 2020 4:06 PM
    To: Budapest Közút Útüzemeltetés
    Sub...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • S Dominik elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére