Megoldatlan

Új vasúti gyalogos átjáró létesítése

FRISSÍTÉS 2021.02.19.:

MÁV válasza:
"Köszönjük a tárgyi újabb bejelentést, amellyel kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az előző levelünkben részletesen kifejtettük az új gyalogos átjáró létesítésének feltételeit és lehetőségeit, valamint megneveztük a kezdeményezésben és megvalósításban hatáskörrel rendelkező intézményt(helyi önkormányzat). A vasúttársaság, amint azt jeleztük, együttműködik a hasonló kezdeményezésekben."

---

FRISSÍTÉS 2021.02.16.:

A MÁV válasza:
"A MÁV Zrt. Üzemeltetési főigazgatóság Pályavasúti területi igazgatóság Budapest a JAROKELO-BUDAPEST-00061049 sz. bejelentést (javaslatot) illetően tájékoztatja, hogy a szintbeni keresztezések létesítését, szabályozását a „20/1984. (XII. 21.) KM rendelet az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről” rendelet az alábbiak szerint tartalmazza:

„(5)9 A települési önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §-ában foglaltakkal összhangban gondoskodik a gyalogos-átkelőhelyek megvilágításáról, a gyalogos-átkelőhelyhez vezető szilárd burkolatú járda, a gyalogút, a kerékpárút és gyalogos-felállóhely, a kiemelt szegélyen vagy padkán kívüli gyalogos korlátok, az egyéb gyalogos biztonsági berendezések létesítéséről és fenntartásáról, valamint a gyalogosok részére szolgáló vasúti gyalogos-átkelőhely és a kizárólag kerékpárosok közlekedését szolgáló vasúti átjárók létesítéséről.”
A vasúti pályán történő átjárási igényeket az önkormányzati hatáskörben lévő területfejlesztés során kell figyelembe venni, ennek egyik legfontosabb eleme a településrendezési terv. A településfejlesztési célkitűzések alapján az önkormányzatok végzik a terület felhasználás, az infrastruktúra és az építmények ésszerű térbeli rendjének kialakítását. A MÁV Zrt. minden önkormányzati megkeresés esetén biztosítja együttműködését a tevékenységhez.
Az előzőekben leírtakra figyelemmel javasoljuk a bejelentés megküldését az érintett önkormányzat részére. Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét."

-----

A tündérfürt utca melletti vasúti vágányokon érdemes lenne létrehozni egy új vasúti gyalogátkelő helyet, mivel szemmel láthatóan elég sokan jelenleg ezen a helyen kelnek át, mivel lakó övezetet választ el egy sok munkahelyet adó ipari területöl. ami jelen formában elég balesetveszélyes.

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, Hungaropharma
Új vasúti gyalogos átjáró létesítése bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Sleepy Claus hozzászólt a bejelentéshez.

    „A Tündérfürt utca mentén egy új vasúti megálló létesítése és vizsgálata folyamatban van.”

    Mi lehetett ennek a folyamatnak a vége?

    https://jarokelo.hu/117176
  • g g lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    Letelt az 1 év, így megoldatlan.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bardócz Csaba Irodavezető Úr!

    A Kőbányai Polgármesteri Hivatal Főépítészi Osztálya a JAROKELO-BUDAPEST-00061049 bejelentéshez kapcsolódóan az alábbi tájékoztatást adja.

    A gyalogos-átkelőhel
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • g g elküldte az ügyet az illetékesnek: X. kerület Kőbánya Önkormányzata

  • g g megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • g g megváltoztatta a bejelentés illetékesét "MÁV Zrt."-ról "X. kerület Kőbánya Önkormányzata"-ra.

  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönjük a tárgyi újabb bejelentést, amellyel kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az előző levelünkben részletesen kifejtettük az új gyalogos átjáró létesítésének feltételeit és leh
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Ügykezelő elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Járókelő Ügykezelő megváltoztatta a bejelentés tárgyát.

  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő Egyesület!

    A MÁV Zrt. Üzemeltetési főigazgatóság Pályavasúti területi igazgatóság Budapest a JAROKELO-BUDAPEST-00061049 sz. bejelentést (javaslatot) illetően tájékoztatja, hogy a sz
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • MÁV Zrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő!

    Köszönjük a tárgyi bejelentést, amelyet továbbítottunk az érintett szervezeti egység részére, a szükséges intézkedések megtétele céljából.

    Türelmét és megértését köszönjük.

    Üdvöz
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Zsófi elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Szalai Krisztina elküldte az ügyet az illetékesnek: MÁV Zrt.

  • Sule György bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Matricás KRESZ-tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hungária Körút (X. kerület, Kőbánya)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Korlát

    Beküldés ideje:
    Illetékes: BKK Budapesti Közlekedési Központ
    Budapest, Örs vezér tere M+H (X. kerület, Kőbánya)
  Vissza az oldal tetejére