Megoldott

Gyorsforgalmi út felhajtó

Tisztelt BKK!

Rendszeresen közlekedem gépkocsimmal a Népliget - Üllői út - Ferihegyi út - Felsőcsatári út - Kozma utcai temető között.
Problémám, hogy "kifelé menet" igénybe tudom venni az Üllői út - Ferihegyi gyorsforgalmi utat egészen a Felsőcsatári útig, ahol lehajtva róla tovább tudok menni célállomásomig.

Visszafelé, a belváros irányában a Gyömrői út (Gyula utca előtti szakaszánál) van ugyan egy évek óta ideiglenesen kialakított felhajtó a gyorsforgalmi útra, de oda csak kizárólag a buszok hajthatnak fel.

itt: http://goo.gl/maps/3vGPF

Érdeklődnék, hogy miért van ez így, miért kell több ezer belvárosba tartó embernek kerülőt tennie a Gyömrői út - Kőér utca útvonalon (ahol a Kőér utcai borzalmas vasúti átjáróban néha 5-10 percig is állhatunk tétlenül míg végre felnyílik a sorompó)?

Miért nem lehet végelegesen egy feljárót és besoroló sávot építeni ide.
Nem ártana néhány félreállási lehetőség vagy leállósáv létesítése is (már ahol lehet) mert ha útközben lerobban egy gépkocsi akkor igen komoly torlódást tud okozni, mivel egyszerűen nem lehet hol kikerülni.

Várható-e ennek az úthálózatnak a rendezése a közeljövőben?

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, X. kerület

Hozzászólások

  • BKK Budapesti Közlekedési Központ válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    Társaságunkhoz érkezett „Bejelentés a www.jarokelo.hu oldalról (609)” tárgyú elektronikus levelükkel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Ferihegyi repülőtérre vezető út kialakítás
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Fa Zon hozzászólt a bejelentéshez.

    Azért mert a városvezetés, a tömegközlekedést részesíti elönybe.Nem pedig az autósokat.Punk-tum.
  • Az adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Zoltán K. bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére