Megoldatlan

Mindkét fél számára veszéllyes közlekedés

Budapest XII. kerület pipiske utca. Első ránézésre egyirányúnak tűnő utca, de nem az.
Még ha az is volna, akkor sincs elégséges hely a közlekedésre, mivel balra félig a járdán parkolnak a lakók, jobbra pedig a garázssorok között rejtett lépcsőházi kijáratok vannak, közvetlenül az utcára vezetve. A járdán nem lehet sétálni, vagy babakocsit tolni az autók miatt, jobbra a lakóházakból meg emelt szintű óvatossággal kell kilépni, mert ott autók közlekednek. Egy körültekintés nélküli kiugrás a kapualjból, és autós, és gyalogos is adrenalin kúrát kap. Én az autós táborba tartozom, hiszen a közelben dolgozva, ez a legértelmesebb közlekedési út. Ott ahol én lakom, lakó pihenő övezet van, így pontosan tudom, hogy kiemelt figyelmet érdemelnek a gyalogosok. A pipiske utca nem az, mégis jelentősen mérsékeljük a sebességünket, de még így is beszólásokat, integetéseket, és feljelentéseket kapunk. 15 km/h-nál aki lassabban közlekedik, az már tolat. Annyira keskeny az utca, hogy ha várakozik benne valaki, akkor elmenni mellette már nem lehet. Aki csak elmegy egy gyalogos mellett (akik nem a járdán, hanem az úton közlekednek), már kimeríti a helyszűke miatt a közúti veszélyeztetést.
Kérdésem: Miként lehetne megoldást kérni erre? A Svájci út egyirányú, a Pipiske nem. Nem lehetne a Pipiske utcát is egyirányúsítani, és/vagy kitiltani a járdán parkoló autókat. (Az utca lakói rendre figyelmen kívül hagyják a Svájci úti egyirányú táblát, és szembe kihajtanak a Rege útra…)
Bármilyen megoldás érdekel. Szerintem ez mindkét közlekedő fél érdeke.

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Pipiske u. 7

Hozzászólások

  • Kövér Blanka lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    "Ezek hiányában sem Társaságunk, sem a kerületi önkormányzat nem kíván egyelőre változtatni ezen nem túl jelentős forgalmú utca kialakításán, forgalmi rendjén."
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Bejelentése alapján megvizsgáltuk a XII. kerület Pipiske utca közlekedési helyzetét. A vizsgálat során az alábbiakat állapítottuk meg:

    A garázssor előtti szakaszon szélesebb az ú
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminiszrátor!

    A 60884-es észrevételre adott válaszunk:

    Tisztelt Bejelentő!

    Bejelentése alapján megvizsgáltuk a XII. kerület Pipiske utca közlekedési helyzetét, ami alapján a következő vál
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Herczeg László bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére