Megoldott

Megállni Tilos tábla Állásfoglalás/szabályok értelmezése

Tisztelt Cím!

A segítségüket, illetve állásfoglalást szeretnék kérni a következő ügyben.

Decemberben kikerült egy 45 m es kiegészítő tábla a Podmaniczky utca és a Bajza utca sarkán található megállni tilos tábla alá. A tiltó tábla a Podmaniczky utcára van elhelyezve a Dózsa György út felé.
A hatályán belül továbbra is parkolnak /várakoznak autók és emiatt a 72-es trolibuszok nem minden esetben a megállóban állnak meg hanem 1-1,5 méterrel a megálló tábla előtt, hogy a megállót elhagyva ki tudjanak fordulni a parkoló autó mögül. A terézvárosi közterület felügyeletre többször bejelentve a "szabálysértést „azt a választ adták, hogy mivel autóbuszöböl van a 45 méteres kiegészítő tábla hatályában ez feloldja a várakozni tilos táblát, és a kresz ide vonatkozó szabálya, azaz "autóbuszöbölben tilos megállni még az utas ki-beszállásának idejére sem szabad egyhelyben tartózkodni” érvényes, így a Fővárosi Közterület felügyelet az illetékes az ügyben eljárni.
Felhívtam a Fővárosi közterület felügyeletet, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy az ilyen esetekben a protokoll szabály az, hogy ha a BKK-t zavarja a forgalomban az autó akkor a BKK bejelentésére indítják el a szabálysértés kivizsgálását. Felhívtam a BKK-t, hogy megkérjem tegyék meg a bejelentést, de onnan visszairányítottak a Terézvárosi Közterület felügyelethez, mint illetékes hatóság.
További információ, hogy a parkoló autók a troli megálló tábla után 5 méterrel parkolnak, DE még pont a kiegészítő 45 méteres tábla hatályán belűl.

Szeretnék kérni állásfoglalást az ügyben, hogy:

Szabályosan lehet parkolni a 45 m-es kiegészítő táblával ellátott megállni tilos tábla hatályán belül abban az esetben, ha ezen 45 méteren belül autóbuszöböl/trolimegálló van elhelyezve?

Illetve, ha szabálytalan a megállás/várakozás/parkolás akkor ki az illetékes hatóság, akinek intézkednie kell annak érdekében, hogy megszűnjön szabálysértés?

Tisztelettel: Tóth András

Probléma helyszíne
Budapest VI. kerület, Terézváros, Podmaniczky u. 85

Hozzászólások

  • R eni lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Társaságunk részére megküldött elektronikus bejelentésére – melyben a VI. kerület Podmaniczky utcában kihelyezett „megállni tilos” jelzőtáblával kapcsolatosan tett fel kérdést –
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Tóth András bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére