Megoldott

Elhanyagolt parkok

FRISSÍTÉS 2020.01.21.:

Tisztelt Zuglói Zrt.!

Köszönöm a választ. Sajnos, az Önök által említett decemberi parktakarítás nem történt meg ezeken a területeken (és több helyen sem), bár az emberek felvonultak, de az avar és az ágak itt maradtak. Köszönöm, hogy ezt januárban sikerült végül elvégezni. A biodiverz területen viszont az átadás óta sem takarítás, sem gazolás nem történt, figyelemmel követjük, a gyöngykavicsos részen lévő növények jelentős része jól felimserhető gyom, mely nem csak magasra, de a térkövezett gyalogos útra is több helyen ránőtt. Ennek ellenére bizakodóak vagyunk, várjuk a jövőben ennek a résznek is a megfelelő karbantartását és takarítását. Köszönöm igyekezetüket a környéken lakók nevében is.
--------
A megjelölt helyen és környékén is elmaradt az őszi avartakarítás, illetve a letörött ágak elhordása. Emiatt az utak, járdák, illetve a sárgára festett megállási tilalmat jelző padkák is száraz levelekkel fedettek, a lefolyórácsok több helyen el vannak tömődve. A felújított Pillangó park háromszögben jelölt részén pedig az átadás óta SEMMILYEN zöld karbantartást nem végeztek, nyár végén már derékig ér a gaz.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Bolgárkertész u. 5a

Hozzászólások

  • Lukács Máté lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    A Zuglói Zrt. válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Zuglói Zrt. Városüzemeltetési Osztálya az 57503-as számú ismételt
    bejelentésére a következő választ adja.

    Osztályunk örömmel vette jelzését, miszerint a Pillangó park biodiverz
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Varga Judit hozzászólt a bejelentéshez.

    Néhány fotó az említett területekről ma reggel. Nincs sok helyen kitakarítva...
  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.

  • R eni megváltoztatta a bejelentés leírását "A megjelölt helyen és környékén is elmaradt az őszi avartakarítás, illetve a letörött ágak elhordása. Emiatt az utak, járdák, illetve a sárgára festett megállási tilalmat jelző padkák is száraz levelekkel fedettek, a lefolyórácsok több helyen el vannak tömődve. A felújított Pillangó park háromszögben jelölt részén p...

  • Varga Judit hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Zuglói Zrt.!

    Köszönöm a választ. Sajnos, az Önök által említett decemberi parktakarítás nem történt meg ezeken a területeken (és több helyen sem), bár az emberek felvonultak, de az avar és a
    ...
  • Szilágyi Dóra lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Zuglói Zrt. Városüzemeltetési Osztálya az 57503-as számú bejelentésére a
    következő választ adja.

    A Bolgárkertész utca környéki parkokban lehullott lomb összegyűjtését
    osztályun
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • S Dominik elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.

  • Varga Judit bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére