Megoldatlan

Rosszul elhelyett tábla

A Kassák Lajos utca / Dózsa György út, egyébként is egy veszélyes kereszteződés volt, ezen sikerült javítani azzal, hogy a Váci út felől betettek egy lefordulósávot. A kereszteződés közepére kihelyezett lámpa viszont nem volt a világ legjobb ötlete, főleg az alatta lévő tábla miatt: pont olyan helyen van, hogy a Kassák Lajos utcán a Lehel tér irányába haladva tökéletesen kitakarja a szemből érkező autó irányjelzőjét (lásd fotó). Ez amiatt probléma, mert egyszerre van zöld szemből, és a Lehel tér felőli forgalom haladhat bármelyik irányba, tehát ha én balra szeretnék kifordulni a Dózsára fogalmam sincs, el kell-e engednem a szemből jövőt, vagy ő is balra fordul majd, mert a táblától éppen nem látom az irányjelzőjét. Ebből adódóan nagyjából minden egyes alkalommal az történik, hogy tanácstalan autósok állnak a kereszteződés közepén, várva, hogy elsőbbséget kell-e adniuk, ezzel blokkolva a Kassák Lajosról kihajtó kocsisort, ami miatt minden zöld alatt csak 2-3 autó tud (mer) kifordulni. (Szvsz, itt a telezöld sem valami nyerő, de ezt a forgalomszervezők biztosan jobban tudják. Inkább legyen hosszabb a piros, vagy szüntessék meg a minden irányba kanyarodás lehetőségét, de ez egy nagyon gáz megoldás, ami most van.)

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Kassák Lajos u. 37
Rosszul elhelyett tábla bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • H. Annamária lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A csomópontban az volt a szándékunk, hogy a balra kanyarodók a középsziget előtt forduljanak be a Dózsa György útra, így a középre besoroló járművek nem tartják fel az egyenesen h
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Mágnás Miska bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére