Megoldott

Veszélyes útkereszteződés Frangepán-Röppentyű

Sűrűn járok a Röppentyű utcán, reggel-este, gyerekeimet viszem iskolába.
Minden héten több alkalommal is látok karambolt a Röppentyű utca és Frangepán utca kereszteződősében.
Mindaddig nem is volna ez nagyon érdekes, bár szerintem itt nagyon magas statisztikával van karambol.
Azonban az egyik nap mi is majdnem áldozatok lettünk. Mentünk a Röppentyűn, kb 50-nel, és amikor az útkereszteződésbe gurulok be, a Frangepánról megállás nélkül jön egy másik autó, miközben neki STOP táblája van. A higgadtságomnak köszönhetem, hogy nem lett karambol, mert nem fékeztem bele az autóba, csak balra elrántottam, ahol szerencsére nem jött semmi, így pár centin múlott hogy hátul elment az autó. Ha ráfékezek, akkor oldalba kap minket, ahol a gyerekem ült.

Elgondoltoztam a problémán: szerintem az a baj, hogy a Frangepán utcának végig elsőbbsége van, STOP táblával védett a Váci úttól, de ez az elsőbbség a Röppentynél megfordul, ott STOP táblánál kellene megállni, amit az autó vezetők valamiért nem vesznek figyelembe.

Azért ide írom ezt a problémát, mert ezzel kezdeni kellene valamit, emberéleteket menthetünk meg vele, csak más fórumot nem ismerek, ahol ilyen észrevételeket lehet beküldeni.

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, XIII. kerület

Hozzászólások

  • Bardócz Csabaverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentő!
    Bejelentését a visszajelzések alapján lezártuk. Kérjük, ha a bejelentés jelenlegi státuszával ellenkező információval rendelkezik jelezze felénk ezen a linken: http://jarokelo.hu/bud...
  • Bardócz Csabaverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves bejelentő!
    Ha van bármilyen információja a bejelentéssel kapcsolatban kérjük, erre a linkre kattintva jelezze nekünk:
    http://jarokelo.hu/budapest/bejelentesek/5372/veszelyes-utkeresztezodes-fra...
  • Nagy Andor hozzászólt a bejelentéshez.

    Javaslom továbbá, hogy útfestéssel is tegyék láthatóvá, hogy a Frangepán utcának nincs elsőbsége.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A bejelentés hatására megvizsgáltuk a Röppentyű utca–Frangepán utca kereszteződését. A helyszíni bejáráson tapasztaltak alapján az alábbi beavatkozásokat tervezzük.

    A Frangepán u
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Nagy Andor hozzászólt a bejelentéshez.

    Itt egy másik eset, ez is megerősíti, hogy életveszélyes a kereszteződés.
    http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2015/05/07/karambolok-sinekre-hajto-kocsi-es-felborult-auto-budan/
    2015.05.07
    "Három autó ütkö
    ...
  • Le Marietta elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Nagy Andor bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Útburkolati jelek

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Budapest, Vizafogó (XIII. kerület)
  • Megoldásra vár
    3
    Megoldásra vár
    3

    Jelző lámpa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Kárpát utca (XIII. kerület)
  Vissza az oldal tetejére