Megoldott

IX. Csarnok téri kőburkolat

FRISSÍTÉS 2019.11.18:
A helyzet tovább romlott, lassan terepjáróval, vagy harci járművel lehet csak itt közlekedni. Közel 10 kő már az út szélén van!

===

A IX. kerület Csarnok téren a kerületi Önkormányzat beruházásában megvalósult azóta a Fővárosi Önkormányzat kezelésébe került díszburkolat tönkre ment. Az ott épített új hotel előtt kicserélték aszfaltra a burkolatot. A megmaradt nem közúti forgalomra méretezett teherbírású kövek nagyrészt összetörtek már. Érthetetlen, hogy annak idején, egyáltalán miért raktak le itt olyan burkolatot, mely a Csarnok áruszállítását is kiszolgáló utakon gyakorlatilag gyalogút teherbírásra méretezettek. Egy a lényeg, fel kellene szedni és olyan teherbírású burkolatra lecserélni mely elbírja a gépjármű forgalmat is. Erre nyilván jelenleg nem áll rendelkezésre forrás, addig is a töredezett burkolat javítását el kellene végezni addig míg nem esik le az első hó!

Probléma helyszíne
Budapest IX. kerület, Ferencváros, Csarnok tér 2

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    A 44682. sz. bejelentésben történt visszajelzés alapján.
  • Oriza Triznyák visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "A IX. kerület Csarnok téren a kerületi Önkormányzat beruházásában megvalósult azóta a Fővárosi Önkormányzat kezelésébe került díszburkolat tönkre ment. Az ott épített új hotel előtt kicserélték aszfaltra a burkolatot. A megmaradt nem közúti forgalomra méretezett teherbírású kövek nagyrészt össz...

  • Oriza Triznyák hozzászólt a bejelentéshez.

    A helyzet tovább romlott, lassan terepjáróval, vagy harci járművel lehet csak itt közlekedni. Közel 10 kő már az út szélén van! A közútkezelő kihelyezett "Egyéb veszély"+Úthibák táblát, nyilván ez vol...
  • Suszter Dominik hozzászólt a bejelentéshez.

  • Szász László megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Üdvözlettel:

    Budapest Közút Zrt.
    Útüzemeltetési osztály

    From: helpdesk@budapestkozut.hu [mailto:helpdesk@budapestkozut.hu]
    Sent: Wednesday, November 6, 2019 1:12 PM
    To: Budapest Közút Útüzemelteté...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Oriza Triznyák bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Kereszteződés kátyús

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hentes utca (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kátyú a víznyelőnél

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Illatos út (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Életveszélyes út

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Könyves Kálmán körút (IX. kerület, Ferencváros)
  Vissza az oldal tetejére