Megoldott

Értelmetlen táblák sürgős

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2019.11.24.:

Tisztelt Illetékes!
Esetleg meg tudnák küldeni, mi az elfogadott forgalmi rend? Minden ilyen bejelentés hatására kicsit áttáblázzák, vagy felraknak még egy megállni tilost valahova. Szeretném látni minek kellene kint lennie, mert hatalmas káosz van. Köszönöm az eddigi válaszokat, remélem hamarosan megoldódik ez a probléma.

-----

Tisztelt Illetékes!

Kérem, hogy a Pauler utca táblázását, forgalmi rendjét SOS vizsgálják felül, mert jelenleg sem a közteresek sem a lakók és közlekedők között nincs egyetértés a közlekedés és a parkolási rend kérdésében, több tábla pedig értelmetlen pl megállni tilos+rakodóhely, egyesek szerint szabványtalan (p jelzőtabla alatti kieg tábla) utóbbi egyébként szigetelőszallag darabbal van kiegészítve.

Ezzel kapcsolatban kérem jelezzenek vissza, hogy mi a pontos jelentése ezen kiegészítő táblának, létezik-e ilyen, hogyan kellene itt várakozni, mi a jelenlegi forgalmi rend. Az egyik elmélet szerint járdan kéne 4 kerékkel állni, párhuzamosan, de ez az oszlopok miatt nem lehetséges, a másik szerint az út szélen párhuzamosan(de ehhez nem kell kiegészítő tábla, hiszen a KRESZ ezt alapból megengedi tiltó tábla hiányaban vagy P tábla alatt)

Az újratervezésnél legyenek figyelemmel a kerékpárosokra is, mert jelenleg a kerékpárút le van zárva, az egyik iranyból csak a KRESZ megszegésével lehet közlekedni.
Ezen kívül vegyék figyelembe, hogy a parkolási igények igen magasak, így kérem törekedjenek a maximális parkolóhely kialakításra.

Kérem, hogy mihamarabb intézkedjenek, mert a Közterület Felügyelet munkatársai naponta többször birságolják végig az utcát.

Köszönettel: az utca lakói

Probléma helyszíne
Budapest I. kerület, Várkerület, Pauler u. 5

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 48464-es számon nyilvántartott bejelentésre Társaságunk az alábbi választ adja:

    Tisztelt Bejelentő!

    A Pauler utca érintett szakaszán bal oldalon a tervek szerint végig ti
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Illetékes! Kérem, hogy a Pauler utca táblázását, forgalmi rendjét SOS vizsgálják felül, mert jelenleg sem a közteresek sem a lakók és közlekedők között nincs egyetértés a közlekedés és a parkolási rend kérdésében, több tábla pedig értelmetlen pl megállni tilos+rakodóhely, egyesek szerint szabványtal...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Illetékes!
    Esetleg meg tudnák küldeni, mi az elfogadott forgalmi rend? Minden ilyen bejelentés hatására kicsit áttáblázzák, vagy felraknak még egy megállni tilost valahova. Szeretném látni mi...
  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 48464-es számon nyilvántartott bejelentésre Társaságunk az alábbi választ adja:

    Tisztelt Bejelentő!

    Ahogy korábban is jeleztük, az ideiglenes forgalmi rend esetén a terv
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Szász László elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Még mindig nem stimmel a táblázás
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 48464-es számon nyilvántartott bejelentésre Társaságunk az alábbi választ adja:

    Tisztelt Bejelentő!

    A problémát jeleztük a kivitelezőnek, aki ígéretet tett az általunk jó
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    .
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Illetékes!

    Miután az utcában további táblák kerültek kihelyezésre (újabb megállni tilos, kerékpáros kapcsolat biztosítása), így érthetetlen, hogy az eredeti bejelentésben szereplő, kresz-nek...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Légyszíves küldjétek újra!
  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Semmi változás.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 48464-es számú bejelentésre a következő választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő!

    Tájékoztatjuk, hogy az Ön által jelzett kivitelezés ideiglenes forgalmi rendje egyértelmű forga
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Elferdült tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Batthyány utca (I. kerület, Várkerület)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Megdőlt tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Kapás utca (I. kerület, Várkerület)
  Vissza az oldal tetejére