Megoldott

Felesleges és veszélyes stop tábla

Anonim Járókelő

Már 2018. szeptemberében jelezték ezen a fórumon a Gitár utca - Harmat utca kereszteződésben illetve a másik irányból a Gitár utca-Mádi utca kereszteződésben felállított forgalomlassító "Stop" tábla felállításának hátrányait. Erre az illetékesek válasza egyrészről elfogadható volt a forgalomlassítás problémáját tekintve.
Arra viszont nem terjedt ki a válasz, hogy ez a tábla mennyire veszélyes. Én reggelente a csúcsforgalomban a "Stop" tábla felől közelítem meg a körforgalmat. Azzal, hogy fékezek és megállok, a tőlem jobbra érkezőben gyakran azt az érzést keltem, hogy lemondok az elsőbbségemről, és amikor elindulok, meglepődve reagálja le, balesteveszélyes helyzeteket teremtve.
Volt olyan alkalom, hogy a jobbról érkező autós hatalmas dudálással vágott be elém, és gesztikulálva jelezte, hogy milyen jogon akarok "előtte" elhaladni, amikor nekem "STOP" táblám van, neki meg "háromszöge". Volt olyan, hogy a jobbról haladó autó elhaladt előttem, ami nem probléma, de a mögötte haladó is elindult, ami már nem fért be fékezés nélkül. Az ok nélküli megállás ( hiszen balról szinte nem jön semmi) viszont az elsőbbségről való lemondásra utaló magatartás, ami megtévesztő lehet ilyen esetekben.
Ezeket a helyzeteket előttem haladó autósoknál is tapasztaltam. Nem azért mert szabálytalanul vezettek, hanem pont azért, mert szabályosan megálltak, és a jobbról érkező autósok ezt másképp értelmezték.
Javaslom, hogy főleg a reggeli órákban, a csúcsforgalom idején többszöri áthaladással próbálják ki ezeket a helyzeteket!
A forgalom lassításával egyetértek, de azt nem ilyen megtévesztő táblákkal kellene megoldani, hanem például sebességlassító útburkolati jelzésekkel, vagy sebességkorlátozó táblákkal.

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, Gitár u. 20
Felesleges és veszélyes stop tábla bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Az illetékes szakmai válasza alapján.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Jarokelo.hu oldalra a Gitár utcai körforgalmakkal kapcsolatban tett forgalomtechnikai bejelentésére az alábbiakról tájékoztatjuk.

    Az e témában korábbiakban adott válaszunkat to
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Jarokelo.hu oldalra a Gitár utcai körforgalmakkal kapcsolatban tett forgalomtechnikai bejelentésére az alábbiakról tájékoztatjuk.

    Az e témában korábbiakban adott válaszunkat to
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Matricás KRESZ-tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hungária Körút (X. kerület, Kőbánya)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Hiányzó és kidőlő poller

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Népliget (X. kerület, Kőbánya)
  Vissza az oldal tetejére