Megoldatlan

Nem tudok bejutni a házba a zárt parkolóhelyemre (udvar)

Anonim Járókelő

FRISSÍTÉS 2019.06.24.:

A Budapest Közút válasza:
"Tisztelt Bejelentő!
A XXI. ker. Kiss János Altábornagy u. 50. sz. útcsatlakozása kapcsán az alábbi tájékoztatást adjuk:
A XXI. ker. Károli Gáspár u. – Kiss János altábornagy u. torkolata csak a kereszteződés északi ágán épült ki. A kereszteződés déli ágán a Kiss János altábornagy u. járdaként csatlakozik a Károli Gáspár utcához, így a közlekedők az épített környezet alapján joggal feltételezik, hogy az ott nem útkereszteződés.
A kereszteződés déli ágának kiépítésével forgalomtechnikai szempontból egyetértünk, ugyanakkor Társaságunk csak a forgalmi rend kialakításában illetékes, valamint a Károli Gáspár utcában az útpálya és annak szegélyei tekintetében operatív közútkezelő ill. üzemeltető.
Az út kialakítása csupán forgalomtechnikai eszközökkel nem biztosítható, ahhoz minimálisan az út szegélyének megbontása, lesüllyesztése, és egy döntött szegélyes felhajtó kiépítése szükséges. Az útcsatlakozások (gépkocsibejárók, kapukihajtók) fenntartása a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. sz. tv. 41. § szerint az ingatlantulajdonosok (kezelők) feladata. A tv. végrehajtására kiadott 30/1988. MT. rendelet 30. § 3. bekezdése értelmében, az ingatlan megközelítését szolgáló útcsatlakozás fenntartásáról annak az ingatlannak a tulajdonosa (kezelője) köteles gondoskodni, amelyre az útcsatlakozás a járművek közútról való ráhajtását lehetővé teszi. A szegélyek átépítése, süllyesztése, döntése miatt a Károli Gáspár utca aszfalt útpályája nem bontható. Az útpálya mellett szélvágó alkalmazandó. A vízzáróság érdekében a csatlakozást utólagos bitumenes kiöntéssel kell ellátni.
A kerületi önkormányzat tulajdonában álló Kiss János altábornagy u. fentiek szerinti átépítése - tekintettel az építési tevékenységre - a kerületi önkormányzat hatásköre. A fentiek megvalósítására szaktervező által készítendő útépítési és forgalomtechnikai tervdokumentáció – és arra Társaságunk által kiadandó kezelői hozzájárulás - alapján kerülhet sor."

-----

Kiss J. atb u. 50-ben lakom, az udvarban parkolok.
Bejutás a Károli G. utcából ami addig 2 irányú. Felugratok a jó magas padkán minden nap, kocsim szereti. Közterületen lévő parkoló helyek is vannak , akik ezt használják így jutnak be.
De ha elállják a bejáró ugratós padka szakaszt, akkor a másik ház előtt van egy feljáró (kicsit tovább a Károli G. utcán- az már egyirányú szakasz), arról rá kell menni a járdára és szűk helyen mert ugye ott állnak a parkoló autók ,be tudunk kanyarodni. Vagy nem. Tegnap beszorultam a kocsival. Most lett elegem.
Legyenek szívesek egy feljárót csinálni, táblával feltüntetni hogy zsák utca. És két oszlopot kihelyezni, hogy a feljáróra ne álljanak rá. Ha már az autómra rá van mérve elég sok költség, akkor férjen bele , hogy normálisan bejussak az udvarba ahol lakom.
Egyik képen látható 2 autó ma reggel pont ott áll ahol le kéne hajtanom. De nem egy szokott állni hanem tele az a szakasz. Ma is kerülgetve jutottam le az útra. A másik kép pedig a járda szakasz, előtte a másik távolabbi felhajtó. Onnan be sem hajthatnék a járdán. Sikeresen parkoló másik autó miatt ott szorultam be! Köszönöm szépen ha ezt megoldják.

Probléma helyszíne
Budapest XXI. kerület, Csepel, Kiss János altábornagy u. 48

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Köszönjük segítséged és visszajelzésed!
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm az eddigi közreműködést, talán 7 hónap után történik is valami ha egyáltalán kapok majd választ és telefonon megkeresnek végre, a rendkívül bonyolult ügyben :)
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia!
    Kérünk, vedd fel a kapcsolatot a Csepeli Városgazdával az általuk megadott email címen.
  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldásra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2019.06.24 "Tisztelt Bejelentő! A XXI. ker. Kiss János Altábornagy u. 50. sz. útcsatlakozása kapcsán az alábbi tájékoztatást adjuk: A XXI. ker. Károli Gáspár u. – Kiss János altábornagy u. torkolata csak a kereszteződés északi ágán épült ki. A kereszteződés déli ágán a Kiss János altábornagy u. j...

  • Szalai Krisztina megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Társaságunkhoz benyújtott kérelmével kapcsolatban szeretnénk egy előre egyeztetett időpontban helyszíni bejárást kezdeményezni a probléma megoldása érdekében. Kérjük, legyen szíve
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Pál András elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Csepeli Városgazada szeptember 25-én reagált, azóta is nulla eredmény.
    Kérem a további ügyintézést, ha lehet.
  • Anonim Járókelő visszajelzésére vár.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez most komoly:) Nagyobb útfelbontással járó feladat? A padka köveket kell kiszedni és egy kissé lejtős feljárási lehetőséggel megoldani, mint 50 méterrel odébb a négyemeletes ház előtt. Onnan ugye s...
  • Fónai Kende megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Először is szeretnénk elnézését kérni az elhúzódó válaszadásért.
    Tájékoztatjuk, hogy az Ön által megadott címen Társaságunk nem tervez útbontással járó átépítést, tekintettel arra
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Csepeli Városgazda hajlandó valamikor reagálni?
    A legjobb amikor már ki sem tudok menni az úttestre , az autót ott hagyom. Más sem jut ki, miközben szaladgálok és nyomkodom a kapucsengőket a házakba...
  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt."-ra.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés leírását "Kiss J. atb u. 50-ben lakom, az udvarban parkolok. Bejutás a Károli G. utcából ami addig 2 irányú. Felugratok a jó magas padkán minden nap, kocsim szereti. Közterületen lévő parkoló helyek is vannak , akik ezt használják így jutnak be. De ha elállják a bejáró ugratós padka szakaszt, akkor a másik ház előtt van egy f...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XXI. ker. Kiss János Altábornagy u. 50. sz. útcsatlakozása kapcsán az alábbi tájékoztatást adjuk:

    A XXI. ker. Károli Gáspár u. – Kiss János altábornagy u. torkolata csak a kere
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt."-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Tájékoztatjuk, hogy bejelentését illetékességből továbbítottuk a Budapest Közút Zrt. részére, intézkedésüket kérve. Visszajelzésükig szíves türelmét kérjük.

    Üdvözlettel,

    [cid:im
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Parkolóhelyek felfestése

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.
    Ady Endre út (XXI. kerület, Csepel)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Elfordult tükör

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Szent László utca (XXI. kerület, Csepel)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Zebra prizmák megsemmisültek

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Rákóczi tér (XXI. kerület, Csepel)
  Vissza az oldal tetejére