Megoldatlan

Bp. XXII. Játék utca kerékpárral való kétirányú használata

Budapesten XXII. kerületben a Játék utca a Demjén utca és a Duna utca közötti rövid szakaszon néhány éve egyirányú lett. A Duna parti kerékpárútról Budafok vagy éppen Kelenvölgy egyes részei felé a Leányka utcai panelházak mögötti szervizút ad lehetőséget a forgalommentes közlekedésre. Ehhez a menetiránnyal szemben szükséges haladni a Játék utca érintett szakaszán, mindösszesen kb. 75 méteren. Az utca meglehetősen kis forgalmú és elég széles is ahhoz, hogy a kerékpárral való kétirányú használata biztosítható legyen (pl. a XI. Baranyai téren is be lehet szemből hajtani, pedig az keskenyebb). Ehhez mindössze csak a megfelelő két kresztáblát kellene kitenni, így sok kerékpárosnak nem kellene szabálytalanul behajtania. Bízva a pozitív elbírálásban, köszönettel!

Probléma helyszíne
Budapest XXII. kerület, Budafok-Tétény, Játék u. 28

Hozzászólások

  • Szem Pál hozzászólt a bejelentéshez.

    A közelmúltban végül kihelyezték a kerékpáros kiegészítő táblát!
    Így a probléma megoldódott.
  • Szilágyi Dóra lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Szilágyi Dóra megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Szem Pál hozzászólt a bejelentéshez.

    A helyszínen nem történt semmilyen változás.
  • Szem Pál visszajelzésére vár.

  • R eni megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 45106-os számon nyilvántartott megkeresésre Társaságunk az alábbi választ adja:

    Tisztelt Szem Pál úr!

    Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Fővárosban több tízezer négyzetmét
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Szem Pál hozzászólt a bejelentéshez.

    Tegnapi napon kimentem a helyszínre. Nem történt semmilyen változás.
  • Szem Pál visszajelzésére vár.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Tájékoztatjuk, hogy az Ön által jelzett kerékpáros útvonal biztosítása érdekében Társaságunk helyszíni vizsgálatot tartott, melyen megállapításra került, hogy a tárgyi útszakaszon
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Szem Pál bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Mindig pirosra érkezés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: Budapest Közút
    Nagytétényi út (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Oszlopcsonk

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: Budapest Közút
    Ártér utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Elfordult tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Sleepy Claus
    Illetékes: Budapest Közút
    Kossuth Lajos utca (XXII. kerület, Budafok-Tétény)
  Vissza az oldal tetejére