Gyűlik a szemét és a patkányok az Albert Flórián út déli végén
FRISSÍTÉS 2019.07.05.:
Tájékoztatom, hogy az Ön által megjelölt területre - Bp. IX. kerület Gyáli út-Könyves K. krt. kereszteződésénél lévő közterületre (Albert Flórián út déli vége) - az önkormányzatnak nincs hulladékgyűjtő edényzet kihelyezésére kötelezettsége, valamint nincs arra kapacitása, hogy olyan helyekről is gyűjtse a hulladékot, ahol ezt jogszabály nem írja elő. Az ilyen jellegű közterületekre a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt tud hulladékgyűjtőket kihelyezni.
Tájékoztatom, hogy válaszomról értesítettem a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt-t is.
Amennyiben valahol patkányok jelenlétét észleli, úgy az RNBH Konzorciumnál a 0670/364 6531-es telefonszámon, valamint a patkanyirtasbudapest@gmail.com e-mailcímen tudja azt bejelenteni.
Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Felújítási Iroda Közterület-üzemeltetési Csoport
-------------------------
FRISSÍTÉS 2019.05.24.:
Tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben említett kertészeti drótkosarakat
(hivatalos nevükön ceglédi típusú hulladékgyűjtőket) a helyi
önkormányzat telepítette, pótlásukról ők gondoskodhatnak.
Társaságunknak nincs ilyen típusú gyűjtőedénye.
Az említett területen az útpálya tisztán tartása Társaságunk feladata,
melyet rendszeres gépi takarítással végeznek munkatársaink. A mellékelt
fotón látható, hogy ennek tisztasága megfelelő.
Az ingatlan előtti járda, valamint a járda és az úttest közötti terület
megtisztítása, hulladék és gyommentesítése az ingatlan tulajdonosának
(kezelőjének, használójának) a feladata. A rágcsálók irtásában
Társaságunk nem illetékes.
Tisztelettel:
FKF Nonprofit Zrt.
------------------------------
FRISSÍTÉS 2019.05.03.:
Nem tudom mi a szakkifejezés az itt régen megtalálható szemetesekre, nekem a drótkosár elnevezés is megfelel. A félreértés elkerülése végett mutatom a Google Streetview fotóján: https://goo.gl/maps/b4HDmop9rFCPam3Q7
Itt megszámolható, hogy ezen a sarkon 3 darab volt, jelenleg egy darab sincs.
Azt nem tudom, miből állapítják meg, hogy a Groupama Aréna körül megfelelő a szemétgyűjtők száma, de ez amúgy is a Gyáli út és ezen a a forgalmas szakaszon kb 250 méteren keresztül nincs szemétgyűjtő. Lehetséges, hogy ez így szabályos, de az iránt érdeklődnék, hogy itt a Gyáli úton a korábbi "drótkosaras" szemétgyűjtők visszaállítása kinek a feladata vagy mi alapján született meg az a döntés, hogy a továbbiakban nincs szükség rájuk.
Ezen kívül kérem további intézkedésüket a felvetett másik két problémára:
- szemetes a környezet, szemétgyűjtésre lenne szükség, máskor is volt itt rendszeres szemétgyűjtés, mindössze többször van rá szüksége a szemetesek hiányában
- a környéken elszaporodtak a patkányok, a bokrok között rohangálnak
---
A környéken minden szemetes eltűnt, korábbi Fradi meccsen tönkretették őket, majd a földi villanyvezetékek cseréjénél a maradékukat is eltüntették és sosem hozták vissza. Emiatt a környéken nincs hova kidobni a szemete, a földön és a növényzetben gyűlik. A bokrok között pedig méretes patkányok rohangálnak.
A helyszín az Albert Flórián úttól délre eső kis szakasz, az a macskaköves út, ami régen a Gyáli úti vasúti átjáró volt.
Hozzászólások
Köszönjük megkeresését!
Tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben szereplő címen munkatársaink július
16-án kihelyeztek 2 db utcai hulladékgyűjtő edényt.
Tisztelettel:
FKF Nonprofit...
Köszönjük megkeresését!
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk tisztán tartási kötelezettsége a
burkolt útpályára terjed ki. A bejelentéshez mellékelt fotón jól
látható, hogy az úttest...
Tájékoztatom, hogy az Ön által megjelölt területre - Bp. IX. kerület Gyáli út-Könyves K. krt. kereszteződésénél lévő közterületre (Albert Flórián út déli vége) - az önkormányzatn...
Köszönjük megkeresését!
Tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben említett kertészeti drótkosarakat
(hivatalos nevükön ceglédi típusú hulladékgyűjtőket) a helyi
önkormányzat telepített...
Tisztelt Bejelentő!
Köszönjük megkeresését.
tájékoztatjuk, hogy a bejelentésben megjelölt helyszínen nem volt
hulladékgyűjtőnk, itt kertészeti drótkosarak voltak, amelyek pótlása...