Megoldott

Hétvégi ürítés elmaradása

Tisztelt Főpolgármesteri Hivatal!
Én Önöktől és nem a FŐKERT-től vagy az FKF-től várok választ erre az általános jelenségre. Úgy látom, hogy ez egy olyan rendszerszintű probléma a főváros életében, amit a városüzemeltetési szemlélet megváltoztatásával lehetne megváltoztatni, ehhez pedig először Önöknek kellene lépniük, változtatniuk a jelenlegi hozzáálláson és működési renden, majd utasítaniuk az érintett szervezeteiket a rendszeres, a _hét minden napján_, a hely frekventáltságához mért takarítás és ürítés szükségességére.

__________________________

Tisztelt Főpolgármesteri Hivatal!

Egy évek óta jelen levő, de az illetékeseket látszólag nem zavaró problémára szeretném felhívni az Önök figyelmét. Ez a probléma nem más, mint a fővárosi kezelésű hulladékgyűjtő edények hétvégi ürítésének elmaradása. Sem az FKF, sem pedig a FŐKERT nem végzi a közterületeken, parkokban lévő kukák ürítését a szombat és vasárnapi napokon, ami a jó idő beköszöntével a szezonális turizmus megerősödésével egyre sürgetőbb problémává válik.
Hosszan lehetne sorolni, hogy ez milyen következményekkel jár a város lakóinak és a Főváros arculatának alakulása szempontjából, de talán elég, ha most annyit írok, hogy a jelenlegi munkaszervezés eredménye rettenetesen gusztustalan állapotokat eredményez, gyakorlatilag fürdik Budapest a szemétben.

Az alábbi bejelentés a Margitszigetről érkezett: https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/43714/kifolyik-a-szemet-a-margitszigeti-kukakbol , ez a cikk szintén a szigetről tudósít: https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/03/31/omlik_a_szemet_a_margit-szigeten/?fbclid=IwAR27My8hvz-FQoGsHzwDGBe9Qqs3m_O8z0TG58A7k0waYDGyjHI9Vgawys8 , de én jómagam is ezt láttam vasárnap a Szabadság-híd budai hídfőjénél lévő szemetesek körül.

Kérem Önöket, mint tulajdonost, hogy a kezelésükben lévő fővárosi cégek (FKF, FŐKERT, BKK/BKV stb.) figyelmét hívják fel a hétvégi szemétszállítás fontosságára.

Köszönöm.

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Margitsziget 23800

Hozzászólások

  • Szalai Krisztina lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Jarokelo.hu!

    A „Hétvégi ürítés elmaradása” tárgyú, 43754 számú észrevételüket megkaptuk, azzal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk:

    A bejelentésben szereplő probléma megoldásának ér
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Tisztelt Cím !

    Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 50768 /2019-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztálya részére.

    Tisztel
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Tisztelt Főpolgármesteri Hivatal! Egy évek óta jelen levő, de az illetékeseket látszólag nem zavaró problémára szeretném felhívni az Önök figyelmét. Ez a probléma nem más, mint a fővárosi kezelésű hulladékgyűjtő edények hétvégi ürítésének elmaradása. Sem az FKF, sem pedig a FŐKERT nem végzi a...

  • Lukács Máté hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Főpolgármesteri Hivatal!
    Én Önöktől és nem a FŐKERT-től vagy az FKF-től várok választ erre az általános jelenségre. Úgy látom, hogy ez egy olyan rendszerszintű probléma a főváros életében, am
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Járókelő Blog Ügyintéző: Győri Sándor
    részére

    Tisztelt Járókelő Blog!

    A 00043754 számú bejelentésre az alább
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt www.jarokelo.hu Csapata!

    Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy levelüket érkeztettük az FPH_KOZP-42270/2019-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztál
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Főváros Önkormányzata

  • Lukács Máté bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Telefosott használaton kívüli lejáró

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Főváros Önkormányzata
    Margit híd, budai hídfő H (II. kerület)
  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Döglött patkány a járdán

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Főváros Önkormányzata
    Ferenc tér (IX. kerület, Ferencváros)
  • Válaszra vár
    3
    Válaszra vár
    3

    Évek óta megtelt csikktartó

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Főváros Önkormányzata
    Üllői út (VIII. kerület, Józsefváros)
  Vissza az oldal tetejére