Megoldott

Túlméretezett terasz az V. kerületi szakrendelő mellett a járdán

Anonim Járókelő

A napokban az V. kerületi Hercegprímás utcai szakrendelőben volt dolgom. Döbbenten tapasztaltam, hogy a rendelő felé vezető úton a Hercegprímás utca 18. számú háznál a Trafiq bár előtti utcaszakaszon egy olyan hatalmas zárt fedett teraszt engedélyeztek (mert nehezen hiszem, hogy egy ilyen létesítmény engedély nélkül épüljön), ami a rendelő felé vezető járda több mint 2/3-át elfoglalja. A járdán annyi hely maradt, hogy talán egy gyermekkocsi szűken elfér, egy kerekesszékben már nem vagyok biztos. Tartok tőle, hogy súlyos konfliktusok forrása lehet az idős, beteg emberek és a pincérek között ez a szűk járdafelület.

A terasz hátsó része felé kerülni nem lehet, hiszen ott van az egyébként is szűk, egysávos úttest.

Egyébként véleményem szerint ez ütközik az önkormányzat hatályos rendeletével. Az önkormányzat honlapján elérhető (feltehetőleg aktuális) rendelet (http://www.belvaros-lipotvaros.hu/_user/browser/File/egyseges_rend_2/2004-29.pdf) 19.§ (3) bekezdés szerint:

(3) Vendéglátó terasz a József Attila utcában és a Kossuth Lajos utcában – azok forgalomcsillapításának megoldásáig - nem létesíthető, a kerület egyéb közterületi járdáin, illetve vegyes használatú út elkülönített gyalogos felületein csak akkor létesíthető, ha a visszamaradó gyalogos járófelület szélessége:

a) nem kisebb mint 1,5 m és
b) nem kisebb, mint a teljes járófelület fele.

Ami az a) pontot illeti, az lehet, hogy teljesül. Szemre talán meglehet éppen a 1,5 méter, de a teljes járófelület felétől nagyon messze van.

Megkérdeznék az illetékeseket, hogy miképpen engedélyezhették ezt éppen oda, ahol sok idős, beteg ember jár? Ráadásul a 15-ös buszmegállótól csak ebbe az irányba közelíthető meg a rendelő.

Probléma helyszíne
Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros, V. kerület

Hozzászólások

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt jarokelo.hu!

    Az ügyben már folyamatban van az eljárás, az Önök által is dokumentált, szabálytalan járdahasználat miatt a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulás kezdeményezte az engedély v...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kiálló burkolat a járdán

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető
    Dorottya utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Válaszra vár
    3
    Válaszra vár
    3

    Balesetveszélyes járda

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető
    Szabadság tér (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Szabálytalanul járdára rakott terasz

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető
    Bihari János utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  Vissza az oldal tetejére