Megoldatlan

Balesetveszélyes útkereszteződés

Sokak számára felháborodást váltott ki, az Óbudai Hunor utca és a Hévizi út rendkívül forgalmas kereszteződésében kialakított új parkolóhelyek kijelölése. Nyilván minden hely számít manapság, és lehet az emlékeim is homályosak a kresz szabályokat illetően, mely szerint a saroktól 5 méterre nem lehet megállni, de ezeknek és a józan észnek fittyet hányva, mégis kijelöltek új parkolóhelyeket az aszfalton. És persze egészen a sarok közelében, ami önmagában is egy rendkívül forgalmas és problémás kereszteződés, de valaki mégis az önkormányzattól vagy a parkolási társaság megbízásából nagyon ügyes módon, odafabrikált pár parkolót. Lehet, hogy szimplán íróasztal mellett ülve még jól is mutat, hogy megoldották a lehetetlent és a már Afrikáig érő parkoló autósoknak nagy öröm, hogy szabályosan, gyakorlatilag a sarkon, a lehető legnagyobb útban tudnak végre parkolni. Ahogy írtam feljebb, hogy bár nyilván fontosak a parkolóhelyek, de ennyire ésszerűtlenül szerintem sehol Budapesten nincs, mint a közvetlen a kanyarban elhelyezett parkoló. És minden úgy, hogy az amúgy is szűk Hévizi út most aztán tényleg leszűkült, méghozzá annyira, hogy a parkoló autók szinte akadályozzák a közlekedést. Ennél jobban nem is lehetett volna megkeseríteni az ott közlekedők életét. Hiába a köz és az ott lakók felháborodása, egyenlőre nyoma sincs a megszüntetésnek. A kereszteződéshez közeledve gyakorlatilag nem, vagy alig fér el két személyautó sem egymással szemben haladva, szinte tükörletörős közelségbe kell engedjük a másikat, nemhogy a szokásos kisteherautók vagy a környék még évekig tartó építkezései miatt a sokkal nagyobb teherautókról ne is beszéljünk. És arról sem, hogy jól látszik a képeken, hogy a parkolást még sokat kell gyakorolni azoknak az autósoknak, akik amúgy olyan bátrak is, hogy drága, akár motoros fűthető tükrüket simán felajánlják egy arra kanyarodó óvatlan teherautó étvágyának. És fokozva ezt, a Hunor utcába a képen látható kereszteződésből jobbra kanyarodva tucatjával vannak cégek, akikhez naponta szintén tucatnyi nagy kamion hoz/visz árut, akik miatt még izgalmasabb a kanyarba letenni az az autónkat. Az akadályoztatást meg sem említem. Viszont azt még érdemes megemlíteni, hogy bár nagy ígéretek voltak 2017-ben, hogy a parkolási társaság a Hunor utca és a környékre is kiterjeszti a parkolást, ami nagyban segítené a környék életét a ritkán parkoló autók miatt, mégsem történt meg. Mindössze annyi történt, hogy a sarokra felfestettek újabb parkolókat idétlen helyre és a Hunor utcán tovább haladva a Fehéregyházi úthoz érve, ugyan ez a téves elméletből kiindulva, szintén olyan elképesztő mértékben akadályozzák a forgalmat a "szabályosan" parkoló autók, amitől megint akkora szűkület lett, hogy borzalom. A telephelyről már ki sem tudnak jönni az autók sokszor, de be sem tudnak kanyarodni a Hunorba a Fehéregyháziról, mivel úgy nagyjából a sarkon állnak az autósok. Bizton mondhatom, hogy a helyi lakosság és az ott közlekedők nevében is kérdeznénk, hogy vajon mi az oka ezeknek az útszűkület gyártásnak mindkét helyen? Miért nem egyirányúsítják a Hunor utcát vagy miért nem szabályozzák jobban a parkolást? És miért nem fizető már az övezet? Vagy miért nem a régi sínek (Bogdáni út "folytatása") helyére építenek parkolókat, oda nem csak 3-4 hanem több is elférne, ha már annyira helyszűkében lenne a környék? A képeken mesebeli állapot is van, a sarkon éppen nem parkol autó, ami egy ritka pillanat! Szíves válaszukat és felülvizsgálatukat várjuk az ügyben. Köszönjük előre is! A megfigyelő.

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Hunor u. 30

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • A megfigyelő visszajelzésére vár.

  • H B L megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Óbudai Parkolási Kft.-vel történt egyeztetést követően bejelentésére az alábbi választ szeretném Önnek adni.

    Az Óbudai Parkolási Kft. a Budapest Közút Zrt. által elfogadott érvén
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    1033 Budapest, Mozaik utca 7. szám
    Telefon: 453-26-18, Fax:453-26-19

    Óbudai Parkolási Kft.
    Budapest. III. ker Vihar utca 17.

    Tisztelt Ügyintéző!
    M
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Szász László elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

  • Bándi Ágnes hozzászólt a bejelentéshez.

    Válasz január óta nem érkezett.
  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

  • A megfigyelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Tilosban parkolás

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Királyok útja (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Használhatatlan parkoló

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Járókelő Star
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Madzsar József utca / Hadrianus utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére