Megoldott

Eldőlt kresz-tábla

Frissítés 2019. augusztus 27.:
Tisztelt Járókelő!

Erre az alábbi üzenetre egyszer már válaszoltam, de úgy látom, valamiért a rendszer nem rögzítette azt, így újra leírom. Remélem, nem duplikáltan fogják megkapni.

A lényeg: a sérült oszlop helyreállítása megtörtént, és a kikerülési irányt jelző két, kerek tábla is fényvisszaverős keretet kapott.

Viszont egy probléma még fennáll: jelenleg a gyalogos átkelőhelyet a Tornalja utca felőli végén jelző tábla a Mártonhegyi út-Fodor utca felé lett beállítva, ami érhető abból a szempontból, hogy eddig minden alkalommal onnan kanyarodott az az autó, ami utána figyelmetlenségből kidöntötte a táblát (sajnos, nem egyszer fordult elő a tábla nem egészen egy éves felszerelése óta). Így viszont a tábla - az előbbi irányokra merőleges - Tornalja utca felől egyáltalán nem látható.

Csatolok egy este készült képet, amin talán még jobban is látszik, hogy a Tornalja utca irányából úgy tűnik, mintha csak egy járdasziget lenne ott, és a környéket nem ismerő autós onnan közelítve nem feltétlenül számít - az elsőbbségében joggal bízó - gyalogos úttestre történő lelépésére. A Tornalja utca továbbá a kereszteződés felé erősen emelkedik, ami miatt egyfelől az autósok eleve nagyobb sebességgel érkeznek, másfelől pedig az útburkolati jelek az utolsó pillanatig, a zebra előtti utolsó pár méterig nem tűnnek elő. Ez így együtt csak tovább fokozza a balesetveszélyt.

Véleményem szerint a megoldás - a két kerek táblához hasonlóan - két darab gyalogos átkelőhelyre figyelmeztető tábla felszerelése lenne, úgy, hogy, hogy a zebra (ezen oldala) mindkét lehetséges megközelítési irányból jól észrevehető legyen. Pláne most, az iskolakezdés küszöbén, amikor a közeli iskolát számtalan gyerek is ezen a zebrán keresztül fogja megközelíteni.

Üdvözlettel,
Leslie

---------------------

Járókelő Leslie hozzászólt a bejelentéshez.
2018. december 31. 11:08
A kresz-tábla helyreállítása megtörtént.

Egyetlen észrevétel: a járdasziget jobb oldalról történő kikerülését jelző két (kerek, kék színű, fehér nyilat ábrázoló) tábla közül a sárga fényvisszaverő keretes tábla kellene a Mártonhegyi út/Fodor utca felé nézzen, mert onnan látható be kevésbé a kereszteződés. Ezért volt eddig is úgy. Most a két tábla fordítva lett beállítva, a figyelemfelkeltőbb tábla a Tornalja utca felé néz, pedig onnan egyértelmű, merre kell kerülni.

Köszönöm a közreműködésüket!

Üdv, Leslie

________________________________________________

A XII. kerület Fodor utca - Mártonhegyi út kereszteződésében található, középső járdaszigetes zebrát jelző kresz-táblának egy autó nekiment, amitől az meredeken megdőlt. Jelen állapotában rendkívül balesetveszélyes, mert bármikor teljesen kidőlhet a helyéről - akár egy zebrán átkelő gyalogosra, akár egy ott elhaladó autóra -, továbbá a funkcióját sem tudja betölteni, mert a táblák nem a közeledő autók felé néznek. Kérem segítségüket a hiba megoldásában. Köszönöm.

Probléma helyszíne
Budapest XII. kerület, Hegyvidék, Fodor u. 66

Hozzászólások

  • Fónai Kende lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Járókelő Leslie hozzászólt a bejelentéshez.

    Tegnap írtam kommentben, hogy helyreállították magát az oszlopot, de egy gyalogos átkelőhelyet jelző táblára még szükség lenne.
    Kérem, ne megoldatlanként szerepeljen ez a bejelentés, mert megoldódott...
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "Járókelő Leslie hozzászólt a bejelentéshez. 2018. december 31. 11:08 A kresz-tábla helyreállítása megtörtént. Egyetlen észrevétel: a járdasziget jobb oldalról történő kikerülését jelző két (kerek, kék színű, fehér nyilat ábrázoló) tábla közül a sárga fényvisszaverő keretes tábla kellene a ...

  • Járókelő Leslie hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Járókelő!

    Erre az alábbi üzenetre egyszer már válaszoltam, de úgy látom, valamiért a rendszer nem rögzítette azt, így újra leírom. Remélem, nem duplikáltan fogják megkapni.

    A lényeg: a sérü
    ...
  • Járókelő Ügykezelőverified-profile hozzászólt a bejelentéshez.

    Szia Leslie!
    Történt fejlemény az elmúlt időszakban? Megoldódott a probléma?
    Köszönjük segítséged és visszajelzésed!
  • Járókelő Leslie visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Köszönjük észrevételét, a táblák helyreállítására megtettük a szükséges intézkedést.

    Üdvözlettel:

    BUDAPEST KÖZÚT Zrt.
    Forgalomtechnikai Igazgatóság
    [Leírás: cid:image003.png@01D
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "A XII. kerület Fodor utca - Mártonhegyi út kereszteződésében található, középső járdaszigetes zebrát jelző kresz-táblának egy autó nekiment, amitől az meredeken megdőlt. Jelen állapotában rendkívül balesetveszélyes, mert bármikor teljesen kidőlhet a helyéről - akár egy zebrán átkelő gyalogosra, a...

  • Járókelő Leslie hozzászólt a bejelentéshez.

    A kresz-tábla helyreállítása megtörtént.

    Egyetlen észrevétel: a járdasziget jobb oldalról történő kikerülését jelző két (kerek, kék színű, fehér nyilat ábrázoló) tábla közül a sárga fényvisszaverő ke
    ...
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Leslie bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére