Megoldatlan

Torlódást okozó forgalomtechnika módosítási javaslattal

Anonim Járókelő

A 11. kerületi Fehérvári út - Építész utca kereszteződésében, az Építész utcán a Szerémi út felől a kocsisor reggelente feltorlódik, pedig a csomópont kapacitása elegendő lenne a helyzet kezelésére. A Fehérvári útnál jelenleg két sávon lehet felállni: egy balra kanyarodón (ennek forgalma jelentősen kisebb, mint a többi, lámpaváltásonként max. 2-3 autó) ill. egy egyenesen haladón, amelyből járdaszigettel választódik le a jobbra a városközpont felé tartó forgalom. E két utóbbi irány (egyenesen és jobbra) adja a forgalom zömét (kb 10-15 autó irányonként), és nagyjából egyforma mértékű, de egy sorban kénytelenek felállni, ezért a zöldidő jó részén nem jut át egyenesen haladó, míg a piros alatt tőlük nem jut át jobbra kanyarodó akkor sem, ha egyébként a Fehérvári útra a forgalmi helyzet alapján ki tudna hajtani.
Kérjük ezért a csatolt "helyszínrajz" szerinti módosítás mihamarabbi bevezetését: A jobb oldali sávon csak a jobbra kanyarodók érkezzenek, a belső sávot a letérésnél kellene oldalra elhúzni az egyenesen haladóknak, a balra kanyarodóknak pedig elegendő egy 1-2 autós felállási hely. Ők a zöld alatt a kereszteződésben is elférnek, mialatt az egyenesen haladók át tudnak kelni mellettük, beragadási veszély itt nincsen.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Fehérvári út 190
Torlódást okozó forgalomtechnika módosítási javaslattal bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • H. Annamária lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 39226 számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    A Fehérvári út - Építész utcai kereszteződés „telezöldes” szabályozású. Ilyen esetben a mellékirányból jellemzően a balra
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Az illetékes"-ról "Budapest Közút"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére