Megoldott

Szelektív szemét elszállítása már nem pálya?

Tisztelt Cím!

Helyszín: Csepel, Katona József utca 9-11
Probléma leírása: 2014. November 12-én érkeztek meg a fent említett címre az új szelektív hulladékgyűjtő edények a Házhoz Menő szelektív hulladékgyűjtés keretében. A tájékoztató papír szerint az első ürítésre 2014. November 17-én (hétfőn) majd ezt követően heti rendszerességgel kerül sor. Ekkor a kukák még nem kerültek kihelyezésre, mivel nem gyűlt össze bennük érdemi mennyiség. A következő héten, 2014. November 24-én már kihelyezésre kerültek a kukák, ám elszállításuk nem történt meg, vélhetően túl korán be lettek hozva, legalább is a telefonos ügyfélszolgálaton nekünk ezt mondták. A közös képviselő is beszélt az ügyfélszolgálattal, azt ígérték csütörtökön ürítik a tartályokat. Ez 2014. November 27-én meg is történt. 2014. December 1-én ismételten nem helyeztük ki a tartályokat, 3 nap alatt nem gyűlt össze akkora mennyiség amelyet érdemes lett volna elszállítani. Ma, 2014. December 8-án reggel 5 óra előtt kihelyezésre kerültek az edények, végig a házsornál, és egészen este 8 óráig kint is voltak, de elszállításuk nem történt meg. Érdeklődnék, hogy ennek mi az oka? Most hova tegyük a hulladékot ha már nem fér a kukába? Szegény közös képviselő ki-be húzogatja a kukákat hetente a semmiért? Jó lenne már, ha valami rendszer születne, mert eddig nekem úgy tűnik, mintha szarnának az egészre. Így aztán tényleg sosem fog beindulni a szelektív hulladékgyűjtés Magyarországon!

A bejelentésben szereplő problémák megoldásában közreműködő személyek segítségét előre is köszönöm!

Budapest, 2014. December 08.

Köszönettel: Bardócz Csaba

Probléma helyszíne
Budapest XXI. kerület, Csepel, XXI. kerület

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    De mikor fogják elszállítani a szelektív hulladékot mert tájékoztatót amit küldtek már lejárt
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    2014 December 19 péntek 13 óra 35 perc. Szelektív kukák ürítése.
    Kukás autó megáll a ház előtt, kiürítik a kuka tartalmát és a mellé ki helyzet karton dobozokat nem szállították el. Sofőr kiszállt az
    ...
  • Bardócz Csaba hozzászólt a bejelentéshez.

    "Az adott utcan vegigment" Ez vajon most azt jelenti, hogy betért a parkolóba és ürítette a kukákat, persze csak elméletileg, vagy csak a Katona József utcán huzott végig?
  • BKM Budapesti Közművek FKF válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!
    Köszönjük megkeresését.
    Szíves tájékoztatására közöljük, hogy bejelentését kivizsgáltuk.
    A járműbe épített műholdas követőrendszer adatai alapján megállapítottuk, hogy gyűjtőjármű
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Bardócz Csaba hozzászólt a bejelentéshez.

    Na ma végre összejött nekik :)
  • Bardócz Csaba elküldte az ügyet az illetékesnek: BKM Budapesti Közművek FKF

  • Bardócz Csaba bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére