Megoldatlan

Undorító állapotok

Felháborítónak és undorítónak tartom azt az állapotot, ahogy az Örs vezér téri (kőbányai oldali) buszvégállomás kinéz. Az elmúlt másfél hétben folyamatosan fotóztam az itt uralkodó gusztustalan körülményeket, különböző napokon, különböző időpontokban. Ennek ellenére mindig ugyanaz az állapot fogadott. A buszvégállomás teljes területét, mindenhol(!) szemét borítja! Patkányok szaladgálnak a bokrokban fényes nappal! Nem tudom, hogy milyen gyakorisággal takarítják az állomást, illetve a bokros zöldterületet, de nyilvánvalóan nem elég gyakran. Az úttest, a bokrok, a megállók eldobált papírral, PET palackkal, cigi csikkel vannak tele. A különböző ragacsos foltokról, húgyszagról nem is beszélve. A problémát az alábbi dolgok okozzák:
1. Nem takarítják az állomást megfelelő gyakorisággal.
2. Korábbi bejelentésemben jeleztem, hogy az állomáson lévő kukák szétrohadtak, töröttek. Akkor a kukák cseréjét ígérték, de végül csak eltávolították minden megállóból a fém hulladékgyűjtő edényeket, de újakat nem raktak ki. Így csak a megállónkénti egy(!) darab FKF-es kuka marad. Ami édeskevés figyelembe véve, hogy hány ezer ember fordul meg itt naponta. Igenis szükség van a kukák pótlására. Minden megállóban legalább kettőnek kellene kint lennie.
3. A rágcsálóírtást is pótolni kellene, mert teljesen elszaporodtak a patkányok.
4. Nem ártana a megállókban egy nagy nyomású, fertőtlenítő mosás.
5. Rengeteg, de tényleg rengeteg cigaretta csikk van eldobálva mindenhol! Nagyon örülök neki, hogy a megállókban nem lehet dohányozni, de ettől még a dohányosok nem fognak leszokni. Bizony van, aki így is ott dohányzik, bár a legtöbben a megállók végében szívják a cigit. Csikk gyűjtő kuka viszont sehol nincs kihelyezve a tilalom miatt. Pedig kellene, mert így mindenki csak eldobálja a csikket. A járdaszigetek végén kellene kijelölni erre egy helyet, és oda tenni egy ilyen szemetest. Illetve a terület illetékesének fel kellene vennie a kapcsolatot a közterület felügyelettel, hogy bizonyos időközönként igenis végezzenek ellenőrzést a dohányzás tilalmával és a szemeteléssel kapcsolatban. Ha legalább havonta egyszer vagy kétszer ellenőrzést végeznének, már az is visszaszorítaná a szemetelést.
6. Az FKF-es szemetesekből is rendszeresen szabályosan folyik ki a szemét. Nyilvánvaló, hogy ezeket sem ürítik megfelelő gyakorisággal.
7. A söfőröknek fenntartott épület melletti zöldterületen (97E és 169E megállójánál) sosem vágják vissza eléggé a bokrokat, csak a többi zöldszigeten. Így itt a bokrok közé bedobált szeméttel sem foglalkozik soha senki. Ezeket a bokrokat is rendesen és rendszeresen vissza kellene vágni.
Minden nap itt közlekedek, és minden nap hánynom kell az itt uralkodó helyzettől. Mivel állandóan ezt tapasztalom, és sejtem, hogy csak egy sablon választ kapok majd, így a bejelentésemet elküldöm a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv részére is. A területet rendszeresen és rendesen takarítani kellene ahhoz, hogy ez az helyzet megszűnjön!

Probléma helyszíne
Budapest X. kerület, Kőbánya, 1106

Hozzászólások

  • Biciklis Anita lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • BKK Ügyfélszolgálat válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0034710/2018
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00037113

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, melyet eljuttattunk a probléma megoldásában illetékes BKV Zrt.-nek. A társaság
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    Ma.
  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    Képek.
  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldatlan"-ról "Válaszra vár"-ra.

  • Lukács Máté lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    A helyzet semmit sem javult. Este tudok feltölteni képeket. Véleményem szerint még mindig kevés a szemetes, nem megfelelő gyakorisággal ürítik, nem megfelelő gyakorisággal takarítják a járdákat, és a...
  • M. László hozzászólt a bejelentéshez.

    ...Valamint az ápolatlan, megnövekedett bokrok kivágásáról, a zöldterület rendezéséről sincs említés a kormányhivatal válaszlevelében!!!
    Ugyanis ez is tele van dobálva szeméttel, és ez a patkányok tar...
  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    Szeretném tudni, hogy hol jártak a kollégák... Mert a kőbányai buszvégállomás folyamatosan úgy néz ki, ahogy a képeken látható. De csinálok majd új képeket, ha ez kell.
  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Egyéb szervezet válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Budapest Főváros Kormányhivatala, X. Kerületi Hivatala, Népegészségügyi Osztályának válasza a csatolmányban olvasható.
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Fülöp Balázs hozzászólt a bejelentéshez.

    Elküldve a nepegeszsegugy10@10kh.bfkh.gov.hu emailcímre.
  • Fülöp Balázs elküldte az ügyet az illetékesnek: Egyéb szervezet

  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    Még nem küldtem el a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv részére. El tudjuk küldeni? Köszi!
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    Mellékelten megküldöm a 39376-4/2018/KORTAP iktatószámú levelet.

    Tisztelettel:

    Dr. Kovács Attila

    mb. országos tisztifőorvos

    Orosz Ágnes

    titkársági ügyintéző

    Nemzeti Népegészsé
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • M. László hozzászólt a bejelentéshez.

    Én már száz éve rojtosra járatom a számat, hogy a túlnőtt, ápolatlan bokrokat vágják vissza...de semmi, semmilyen oldalról nem történik!
    Többek közt ez a patkányok tartózkodási gócpontja is!
    Tehát ez
    ...
  • Németh István hozzászólt a bejelentéshez.

    Az egész város úszik a mocsokban évek óta. A jelek szerint a lőtéri kutyát se érdekli...
  • Járókelő Ügykezelő hozzászólt a bejelentéshez.

    A bejelentés elküldve az ÁNTSZ-nek a tisztifoorvos@oth.antsz.hu email címre.
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Egyéb szervezet

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "RNBH Konzorcium"-ról "Egyéb szervezet"-ra.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: RNBH Konzorcium

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés illetékesét "BKK Ügyfélszolgálat"-ról "RNBH Konzorcium"-ra.

  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Ügyfélszolgálat

  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    Minden nap így néz ki az egész buszvégállomás. Hányinger.
  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    Undorító.
  • Biciklis Anita hozzászólt a bejelentéshez.

    Gusztustalan az egész.
  • Biciklis Anita bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére