Megoldott

Téves táblázás a Fehérvári út elterelésénél

A Fehérvári út belső szakaszán aktuális útfelújítás kapcsán az észak felől érkező forgalom csak a Kanizsai utcáig haladhat, ott jobbra, a Fadrusz utcáig ideiglenesen megváltoztatott menetirányú Kanizsai utcán haladhat tovább. Ebből következik az is, hogy a Kanizsai utca e szakasza kizárólag ebből az irányból közelíthető meg - azonban a Fehérvári úton már korábban, az Ulászló utca sarkán kikerült több, ezt részben tiltó, részben egymásnak is ellentmondó tábla.
A Bocskai út felől a Fehérvári úton az Ulászló utcához érve először egy "Kötelező haladási irány balra és jobbra", majd egy "Mindkét irányból behajtani tilos, kivéve célforgalom" ÉS egy "Behajtani tilos" tábla szerepel. Ezek alapján szabályosan semerről nem lenne megközelíthető a Kanizsai utca keleti fele.
(Ez bizonyára már felmerült mint probléma, hiszen ma (okt. 4.) reggel még a "Mindkét irányból behajtani tilos" helyén is "Behajtani tilos" volt, amit ugyan délutánra kicseréltek, de a többi tábla alapján ettől még mindig szabálytalannak számítana a behajtás. Kérem, lehetőség szerint rendezzék a táblázást, hogy a Bocskai út (és a többi releváns irány) felől is szabályos lehetőség legyen a Kanizsai utca elérésére.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Fehérvári út 33/b

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Baranyai Zsolt hozzászólt a bejelentéshez.

    Meg is történt a táblacsere, köszönöm a gyors intézkedést!
  • g g megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Adminisztrátor!

    A 9541-es számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:

    Tisztelt Bejelentő !

    A Fehérvári út útfelújítása a Kanizsai utcától kezdődik, azonban a Kanizsai utca a Fehérvári út
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Baranyai Zsolt bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére