Rendezetlen tábla ügy
Frissítés - 2017.11.27:
T. Budapest Közút Zrt.
A munkatársaik vagy egy másik Népligetben keresték a táblát, vagy letagadják a létezését.
A tábla még mindig ugyanott van, ahova áthelyezték, ezt a ma készített fotók is bizonyítják.
Az előző bejelentés alapján is látszik, hogy előszőr próbálták legalizálni a kiegészítő táblát, ezért tették a rendes tábla alá, most pedig úgy tűnik, hogy megpróbálják letagadni, hogy ott van.
Ha bárki ki is ment leellenőrizni, az esetleg egy fotó kedvéért levethette a helyéről, majd újra visszatette.
Kérem, hogy a Budapest Közút Zrt. az ügyben szíveskedjen vizsgálatot inditani és a felelősöket felelősségre vonni.
Nemcsak a mostani, hanem az előző eset miatt is, nevezetesen, hogy hogyan kerülhetett a kiegészítő tábla a másik tábla alá?
Tájékoztatásukat kérem és várom mind az üggyel, mind a fegyelmi eljárással kapcsolatban.
Köszönöm
_______________________________________________________________________
Úgy tűnik, hogy a Népligetben még mindig nem tudták rendezni a táblakérdést az illetékes szervek.
A Rade Károly és Soó Rezső sétány-nál a közút nyilvántartása szerint is egy bejegyzetlen kiegészítő tábla ("kivéve tenisz") található a behajtani tilos tábla alatt, mégsem intézkedtek a kiegészítő tábla végleges levételéről.
Elég szokatlan lenne, hogy ahova csak a hatóságok mehetnek be (a tábla szerint a FŐKERT, a mentők és a katasztrófavédők), oda csak úgy beszambázhatnak a teniszpálya látógatói is!
A közút illetékeseinek kapcsolódó válasza egy előző bejelentéshez:
https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/34493/szabalytalan-kiegeszito-tabla
Kérem a bejegyzetlen kiegészítő tábla levételét! Köszönöm
Hozzászólások
Tisztelt Bejelentő!
A Jarokelo.hu oldalra a Népliget forgalmi rendjével kapcsolatos bejelentésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
A mindenkor érvényben lévő forgalmi rend ellenőrzését lehetősége...
A munkatársaik vagy egy másik Népligetben keresték a táblát, vagy letagadják a létezését.
A tábla még mindig ugyanott van, ahova áthelyezték, ezt a ma készített fotók is bizon...
A Jarokelo.hu oldalra a Népliget területén érvényben lévő forgalmi renddel kapcsolatban érkezett bejelentésére az alábbiakról tájékoztatjuk.
A Népliget területén valamennyi közút...