Megoldatlan

a kereszteződésben útburkolati jelek hiánya és rossz útburkolat

Frissítés - 2018.08.04:

Hát, ez jó hír. Köszönjük szépen az infót.
Már csak annyi lenne még a kérdésem, hogy kb. mikorra lenne ütemezve a beruházás, és hogy a terveket hol tudja a lakosság megtekinteni. Illetve a kérésemben foglaltak (a burkolat cserén kívül) meg fognak-e valósulni.

_________________________________________________________________________

A XIII. kerület Kámfor u. és Szent László út kereszteződésben nagyban megkönnyítené a közlekedők dolgát, ha a csatolt kép szerint (vagy kábé valahogy így :)) fel lenne festve a kerékpárutak nyomvonala, és a főútvonalat jelölő vastag szaggatott vonal. Illetve kérném az eleve már elég veszélyes kereszteződésben lévő nagyon rossz minőségű bazaltkocka burkolat cseréjét. (Az összes ide vezető út már aszfalt burkolatú, csak maga a kereszteződés nem - érthetetlen!)
Kéréseimet a következőkkel indokolnám. A kereszteződés közvetlen közelében van egy vasúti átjáró és 3 irányból torkollik ide kerékpárút, illetve a főútvonal nem egyenesen halad, hanem ráfordul a Kámfor utcáról a Szent László útra. Ezek a körülmények túl bonyolulttá és így veszélyesé teszik ezt a kereszteződést. Az útburkolati jelek segítenének eligazodni az arra közlekedőknek.
Kerékpáros szempontból meg többször adnák meg az elsőbbséget az autósok a főútvonal mentén haladó kerékpárosnak, és nem állnának rá a kerékpárút nyomvonalára a sorompóra várakozók.
Hát röviden ennyi.

Köszönettel: Kelemen Boldizsár

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Kámfor u. 39

Hozzászólások

  • Lukács Máté lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

    2020-ig nem várható a beruházás elkezdése.
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Ügyszám: 0038/0031145/2018
    Tárgy: tájékoztatás

    JAROKELO-BUDAPEST-00030603

    Tisztelt Ügyfelünk!

    Köszönjük megkeresését, melyre a probléma megoldásában illetékes szakterületünk azt válaszolta, hogy az
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: BKK Budapesti Közlekedési Központ

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "BKK Budapesti Közlekedési Központ"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XIII. ker. Kámfor utca felújítása a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában fog megvalósulni, ezért annak megvalósulási időpontjáról, illetve a részleteiről az ő munkatársai
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "A XIII. kerület Kámfor u. és Szent László út kereszteződésben nagyban megkönnyítené a közlekedők dolgát, ha a csatolt kép szerint (vagy kábé valahogy így :)) fel lenne festve a kerékpárutak nyomvonala, és a főútvonalat jelölő vastag szaggatott vonal. Illetve kérném az eleve már elég veszélyes keres...

  • Kelemen Boldizsár hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves adminok! Az efféle kérdéseimre szerintetek számíthatok válaszra, vagy hagyjuk a fenébe, és zárjuk le, aztán lesz, ami lesz?
  • Kelemen Boldizsár visszajelzésére vár.

  • Kelemen Boldizsár hozzászólt a bejelentéshez.

    Hát, ez jó hír. Köszönjük szépen az infót.
    Már csak annyi lenne még a kérdésem, hogy kb. mikorra lenne ütemezve a beruházás, és hogy a terveket hol tudja a lakosság megtekinteni. Illetve a kérésemben...
  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Budapest Főváros Önkormányzata rövidtávú tervei között szerepel a XIII. ker. Kámfor utca rekonstrukciója. A tervek elkészültek, mely szerint az útpályaszerkezet cseréjére és a ker
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Unkabéka Zoltán hozzászólt a bejelentéshez.

    Jó ötlet, de előbb tényleg a macskakövet kellene felszedni.
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Kelemen Boldizsár bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére