Megoldatlan

Rákosligeti határút, Bökényföldi út áldatlan állapota

Fejlemény:

Járókelő Albert hozzászólt a bejelentéshez.
2018. június 24. 20:46
Nem oldódott meg. Ez a válasz tartalmilag kb. ugyanaz, mint amit évekkel ezelőtt kaptam. Ismét a buszon ülök, ami ezen a szakaszon is közlekedik. A fogait össze kell szorítani az embernek ha nem akarja, hogy esetleg lepattanjon róla egy kis darab a folyamatos rázkódástól, melyben időnként jön egy-egy nagyobb zokkenő. Nyilván nincs benne életveszélyes kátyú, csupán az egész folt hátán folt.
____________________________________________________________________

A 17. és 16. kerület közti egyik összekötő út (Rákosligeti határút és Bökényföldi út), mely a táblák alapján Budapest belterületén kívül esik, már legalább 25-30 éve nincs felújítva. A folyamatos foltozás eredményeként az út sebességcsökkentéssel is szétrázza az autót, buszt a Cinkotai úti kezdetétől a 16. kerületig (kb. Nyílpuska utca), szó szerint fájdalmas buszon utazni erre. A kátyúk foltozása általában megtörténik, de nem az a fő probléma, ez az út már folt hátán folt. Több évvel ezelőtt írtam egy levelet a még Vitézi Dávid által vezetett BKK-nak, akkor a tárgyalt utak felújítását a közeljövőben felújításra kerülő utak közt említették válaszlevelükben. A helyzet azóta csak romlott. Az eset már csak a Cinkotai Buszgarázs miatt is sajnálatos, hiszen sok busz kénytelen ezen az úton amortizálódni. Szívesen fizetek egy retúr buszutat bármely illetékesnek a személyes tapasztalatszerzés érdekében, vagy elviszem erre autóval. (A fénykép a Google térképéről készült.)

Probléma helyszíne
Budapest Rákosligeti határút 4b

Hozzászólások

  • Németh István hozzászólt a bejelentéshez.

    Indul a felújítás! ;)
  • Az adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett a bejelentőtől visszajelzés.

  • Járókelő Albert visszajelzésére vár.

  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.


    Üdvözlettel:

    Kántor Zoltán
    Diszpécser
    Budapest Közút Zrt.
    Mobil: +3630-846-0831
    e-mail: zoltan.kantor@budapestkozut.hu
    Budapest Közút Zártkörüen Müködő Részvénytársaság
    1115. Budapest, Bánk bán u.
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását "A 17. és 16. kerület közti egyik összekötő út (Rákosligeti határút és Bökényföldi út), mely a táblák alapján Budapest belterületén kívül esik, már legalább 25-30 éve nincs felújítva. A folyamatos foltozás eredményeként az út sebességcsökkentéssel is szétrázza az autót, buszt a Cinkotai úti ...

  • Járókelő Albert hozzászólt a bejelentéshez.

    Nem oldódott meg. Ez a válasz tartalmilag kb. ugyanaz, mint amit évekkel ezelőtt kaptam. Ismét a buszon ülök, ami ezen a szakaszon is közlekedik. A fogait össze kell szorítani az embernek ha nem akarj...
  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Az Ön által kifogásolt XVI. kerület Bökényföldi út és Rákosligeti határút felújítása szerepel a Budapesti Közlekedési Központ rövidtávú terveiben,
    a tőlük kapott információink sze
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    És a Cinkotai út is katasztrofális állapotban van.
  • Lukács Máté elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Albert bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére