Megoldott

Sip utca 11. előtt található "szemetes"

Anonim Járókelő

A 7. kerület, közvetlenül a Sip utca 11. bejárata előtt található szemeteskuka és kutyapiszoktároló borzalmas állapotban van hónapok óta. Már januárban be lett jelentve a Városgazdálkodási irodának de ilyen választ kaptunk tőlük:

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Városgazdálkodási Irodája felé 2018. február 1. napján elektronikus úton megküldött levelére hivatkozva ezúton tájékoztatom, hogy Önkormányzatunk a kerület köztisztasági állapotának javítása érdekében valamennyi tulajdonában álló közterület tisztán tartásáról az Erzsébetváros Kft-vel kötött köztisztasági feladat-ellátási szerződés útján gondoskodik.
Erzsébetváros Kft. a Belső Erzsébetváros közterületén elhelyezett szemetes edények ürítéséről a hét minden napján gondoskodik, azaz a szóban forgó VII. kerület Síp utca vonatkozásában is minden nap megtörténik a hulladékgyűjtő edények leürítése, azonban a környék frekventáltságából adódón azok pár óra alatt telítődnek.
Jelenleg a VII. kerület közterületein kihelyezett szemetes és kutyapiszok gyűjtő edények felülvizsgálata folyik, Önkormányzatunknak szándékában áll az Erzsébetváros Kft-vel kötött megbízási szerződés kapcsán azokat a jelenlegi helyszínek megtartásával nagyobb űrtartalmú, vandálbiztosabb edényekre cserélni, amellyel a jelzett probléma megoldásra kerülhet.

Üdvözlettel,
Bizse Natália
Városgazdálkodási Iroda
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal
1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.
Tel.: +36 1 462-3104
e-mail: bizse.natalia@erzsebetvaros.hu

Ezt én úgy hívnám, hogy nesze semmi fiogd meg jól.
Írtam a hölgynek, hogy mikor lesz érdemi döntés ez ügyben de sajnos még mindig nem kaptam rá választ.

Probléma helyszíne
Budapest VII. kerület, Erzsébetváros, Síp u. 11
Sip utca 11. előtt található "szemetes" bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Lukács Máté lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Jarokelo.hu
    budapest@jarokelo.hu

    Azonosító: JAROKELO-BUDAPEST-00028279

    Tisztelt Járókelő Egyesület Ügyvivő!

    Hivatkozással JAROKELO-BUDAPEST-00028279 azonosítószámú, Budapest VII. kerület Síp u. 11
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Történt már valami ez ügyben?
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldott
    1
    Megoldott
    1

    Építési törmelék

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
    Klauzál tér (VII. kerület, Erzsébetváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Havas járda

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Altmayer David
    Illetékes: VII. kerület Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósága
    Akácfa utca (VII. kerület, Erzsébetváros)
  Vissza az oldal tetejére