Válaszra vár

Hónapok óta mozdulatlan, rendszám nélküli autók

Anonim Járókelő

Budapest XI. kerületében, a Kővirág sornál található Albertfalva vasútállomás autóbusz-megálló melletti buszfordulónál több gépjármű is legalább két hónapja változatlan helyen áll.

Az autók között van rendszám nélküli, illetve láthatóan sérült jármű is, pl.: kocsi eleje/hátulja vagy visszapillantó tükre törött. Több autó körül már a növényzet és a gaz is megnőtt, ami szintén arra utal, hogy hosszabb ideje nem használják és nem mozgatják őket, feltételezem lejárt a műszakijuk is. A járművek száma olyan mértékben megnőtt, hogy a buszfordulóban már több nem is fér el.

Emlékeim szerint ezek közül néhány autó korábban a közelben, de még a XXII. kerületben, pár utcányira innen, közterületen állt. Ott a XXII. kerületi önkormányzattól felszólító matricát kaptak arra vonatkozóan, hogy a járműveket nem lehet az adott helyen tárolni. Feltételezhető, hogy ezt követően helyezték át őket ide.

Kérem az illetékeseket, hogy vizsgálják meg a járművek állapotát és jogszerű közterületi tárolását, valamint szükség esetén intézkedjenek az elszállításukról.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Albertfalva vasútállomás
Hónapok óta mozdulatlan, rendszám nélküli autók bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Jakab Imola elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Régen lerobbant autó

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Károli Gáspár tér (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    4 elhagyott autó

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Repülőtéri út (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére