Megoldott

Rendszeres tilosban parkolás, várakozás

Anonim Járókelő

Sajnos rendszeresen előfordul, hogy a Naphegy utcában az Oxygen Fitnes közelében autósok figyelmen kívül hagyják a megállni, illetve várakozni tilos jelzéseket: itt várnak a fitneszből kijövő utasukra, de szállítókat is láttam már a megengedett időszakon kívül éppen a tábla után megállni, mintha az ott sem lett volna. A megállni és a várakozni tilos tábla pedig nagyon is indokolt ezen a helyen: meredek lejtő, éles kanyar, és az Oxygen mélygarázsának kijárata következik közvetlenül utánuk. Ha valaki fentről érkezve kikerüli a tilosban álló autót, nem lehet benne biztos, hogy időben észreveszi a mélygarázsból kihajtókat (vagy azok őt), illetve a kanyarban szemből érkezőket (és azok őt). Gyakran járok erre, de soha nem láttam itt emiatt intézkedő rendőrt vagy közterület-felügyelőt, noha rendőrjárőr például jár a környéken. Kérem az illetékeseket, hogy a tilalom betartását biztosítsák, akár figyelmeztetéssel, akár büntetéssel.

Probléma helyszíne
Budapest I. kerület, Várkerület, Naphegy u. 65

Hozzászólások

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez egy jó lépés előre, de ezzel nem oldódott meg.
  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Megnyugodtam. Megoldott.

    Ja, nem.
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    Az Oxygen Wellness előtti területet igyekszünk többször ellenőrizni majd. Az ott elkövetett szabálysértések esetén jogosult a közterület-felügyelő intézkedni.
    Köszönjük a tájékoztat
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • Haris Gergely elküldte az ügyet az illetékesnek: I. kerület Budavár Közterület-felügyeleti Iroda

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Semmi, de semmi eredmény! Lususautótól kezdve a csomagszállítóig mindenki fittyet hány a szabályokra. Egyesek kényelme mások életébe kerülhet!
  • m é hozzászólt a bejelentéshez.

    Egyetértek, - Veszélyes hely pont emiatt. Épp a kanyar előtt szoktak állni, a megállni tilosban, így kikerülni ezen autókat a nem jól belátható kanyar előtt elég veszélyes.. !
    1x 1x jó lenne vmi k...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: I. kerület Budavár Közterület-felügyeleti Iroda

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés illetékesét "I. kerület Budavár Önkormányzata"-ról "I. kerület Budavár Közterület-felügyeleti Iroda"-ra.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére