Megoldott

„Szembejövő forgalom” tábla az Igló utcában. Jogos, vagy nem?

Frissítés (2017.04.01)

Köszönöm a választ a Tisztelt Budapest Közút Zrt-nek!

Lemértem, és úgy találtam, hogy túlságosan távol van a rövid, kétirányú szakasz kereszteződésétől a tábla, ezért szabálytalan és zavarkeltő az elhelyezése. GSV-n, 110 méter a távolsága, kézi eszközzel lemérve pedig 108,3 méterre van a kereszteződés. Utóbbinál a képen látható tábla volt a mérésem második pontja (az első értelemszerűen a szóban forgó veszélyt jelző tábla). Az önök is által idézett KRESZ 16 § (2) bek., valamint a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet
a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről 8. 1. 1. pontja 50-100 méterre írja elő a veszélyt jelző tábla és a veszély helye közötti távolságot lakott területen belül. Mivel a mért távolság ennél több, kérem önöket, hogy tegyék jóval közelebb a táblát a kereszteződéshez! Ehhez minden lehetőség adott az úttest menetirány szerinti jobb oldalán.

Előre is köszönöm az intézkedésüket!

Tisztelettel:

Györkös Attila
_________________________________________
Tisztelt Illetékes! Az Igló utca közepe táján van egy "Szembejövő forgalom" jelzőtábla kirakva. Holott az utca egyirányúsítva van, betorkolló utca nincs, ahonnan engedélyezve lenne a szembejövő forgalom. Mégis, akkor miért van ez a tábla kirakva?

Válaszukat előre is köszönöm!

Gy. A.

Probléma helyszíne
Budapest XIX. kerület, Kispest, Igló u. 14
„Szembejövő forgalom” tábla az Igló utcában. Jogos, vagy nem? bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Bardócz Csaba lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Áthelyezték a táblát egy kiváló helyre, sőt még a távolságot is megjelölték egy kiegészítő táblával. Köszönöm szépen az illetékeseknek az intézkedést!

    Gy. A.
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megerősítésre vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Semmit sem tettek még.
  • Györkös Attila visszajelzésére vár.

  • Lukács Máté megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Tájékoztatjuk, hogy intézkedtünk az Igló utcában található „Szembejövő forgalom” közúti jelzőtábla áthelyezésére.

    Üdvözlettel:

    BUDAPEST KÖZÚT Zrt.
    Forgalomtechnikai Igazgatóság
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Köszönöm a választ a Tisztelt Budapest Közút Zrt-nek!

    Lemértem, és úgy találtam, hogy túlságosan távol van a rövid, kétirányú szakasz kereszteződésétől a tábla, ezért szabálytalan és zavarkeltő az e
    ...
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Jarokelo.hu oldalra tett bejelentésére, melyben az Igló utcában található „Szembejövő forgalom” közúti jelzőtábla kintlévőségének indokoltságát kutatja, az alábbi tájékoztatást
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Én is ilyesmire gondoltam, de ahhoz túl messze van (cca 140 méter) a CBA behajtós szakasztól. Szerintem.
    Szóval furcsa.
    (Egyébként szigorúan véve ez egy egyszerű veszélyt jelző tábla, az előjelző táb...
  • Tóth K. hozzászólt a bejelentéshez.

    Ez egy előjelző tábla, az Igló utcába be lehet hajtani az Üllőiről és a cba parkolójába lehet menni.
  • Bardócz Csaba elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Györkös Attila bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Eltűnt fényterelő

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Üllői (XIX. kerület, Kispest)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Meggyalázott vaskorlát

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hofherr Albert utca (XIX. kerület, Kispest)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Közlekedési lámpa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Hunyadi tér (XIX. kerület, Kispest)
  Vissza az oldal tetejére