Megoldott

idén is Lomisok Óbudán, Közterületfelügyelők???

Tisztelt Illetékesek!

A héten lomtalanítás lesz a Szél, Herkules, Vihar, Bogdáni utcákon és környékén. (honnan tudják a lomizók az időpontot hamarabb, mint az itt lakók?)
Már szombaton megjelentek a csencselők az "autóikkal" szép kis táblákkal a szélvédő mögött, miszerint ők lomisok, mint ha ez bármire is feljogosítaná őket...
A helyzet tegnap estére már odáig fajult, hogy egy-egy utcában több ilyen autó is áll, "személyzete" "falkákba" verődve. Csak tudnám kinek és egyáltalán miért van arra ideje hogy egy héten keresztül napi 24 órában a kocsijában ülve őrizze a szemetet?!?!

Ez fizető övezet, ám meglepő módon az "autóik" nincsenek megbüntetve sem elszállítva.
Felháborítónak tartom, hogy a helyi, dolgozó lakosság nem tud az autójával biztonságban leparkolni, mert az úgynevezett lomisok elfoglalják a helyeket, ha szólva van nekik, akkor pedig agresszívan lépnek fel eddig "szerencsére" csak szóval és karlengetéssel, ordibálással.

Természetesen köztisztasági kérdést is felvet a dolog: ugyanis hová végzik kisebb-nagyobb szükségleteiket? Meg lehet nézni, hogy reggelre tele van emberi vizelettel az utca. Székletüket meg azon kis zöldterületre ürítik, amik néhány utcában az ablakok alatt vannak.

Kérem szólítsák fel távozásra a személyeket, mert az előző évekből kiindulva ezek a "lomizók" súlyos gondot jelentenek a személyi biztonságra illetve a vagyontárgyra vonatkozóan.

Az elmúlt években minden alkalommal megkeressük önöket hogy intézkedjenek, például 2 éve azt tapasztaltuk hogy az illetékes a közrend biztosítása helyett jókat csevegett a munkaidejében a lomisokkal majd továbbállt mint aki jól végezte dolgát, tavalyi megkeresést követően már nem is járt erre illetékes aki tehetett volna bármit, ami már csak abból a szempontból is fura mivel szoktak erre rendőrök és közterület-felügyelők is járni, de ezen a héten még csak véletlenül sem lehetett egyet sem látni a környéken, Nem tudom mire megy el az adónk, de az elég szemét dolog (már elnézést) hogy mikor kellene akkor senki nem garantálja a nyugodt környezetet és a biztonságot...

Kérem mihamarabb intézkedjenek! Idén tényleg!

A végrehajtásban segédkezőknek előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Sok III.kerületi adófizető állampolgár akit fenyegettek már meg lomisok és aki biztonságot szeretne a környéken!
-------------------------
u.i.
- Javasolnám néha a járókelők hozzászólásainak olvasását el, nagyon tanulságos és mégiscsak számítani kellene a véleményüknek ha már az adóforintjaik számítanak!
Példának egy helyileg nem is olyan távoli eset.: https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/18945/a-lomisok-megerkeztek
- Továbbá, tudom és tisztában vagyok azzal hogy a szemetet kiirtanál korábban kihelyezők épp oly bűnösek a dologban, így mindenképp szeretném megemlíteni hogy személyes véleményem szerint a szemetet korábban kihelyezők hasonlóképp a lomizókhoz minimum pénzbírságot érdemelnek, sajnos sem a korai kihelyezőkre sem a lomisokra nem látni ilyenkor egy illetékest sem aki kiszabhatná a bírságot avagy bármilyen más intézkedést foganatosíthatna, pedig ha csak páran járnák is ilyenkor a környéket talán néhány ember kétszer meggondolná kiteszi-e a szemetet!
-------------------------

Probléma helyszíne
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer, Kerék u. 80

Hozzászólások

  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés kategóriáját ""-ról "Egyéb"-ra.

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    megoldott???? mIÉRT???
    Kíváncsi lennék én arra mik voltak azok a megtett szükséges intézkedések, ugyanis péntek este ugyanúgy ott voltak, sőt egész hétvégén, vasárnap éjszaka mikor 22:00 órát követően
    ...
  • Én Megmondom hozzászólt a bejelentéshez.

    Maroy Béla, én is itt élek a III.-ban (Aquincum), azért ez a büntetés dolog nem egészen helytálló, én amikor babakocsival mennék a járdán az utcánkban de nem tudok elmenni mert a járda előtt vagy a já...
  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Maroy Béla hozzászólt a bejelentéshez.

    Szerencsére, a lomisok elmentek.
    És láss csodát, előbújtak a remegő térdű közteresek.
    Bátran, szinte hősiesen - hajnalban amikor a normális emberek alszanak - ismét lecsaptak.
    A "szabálytalanul parko...
  • Maroy Béla hozzászólt a bejelentéshez.

    Sajnos süket fülekre találnak a bejegyzések. A kerület nem tesz semmit ennek érdekében​. Fontosabb dolgok is vannak. Például mobilgát. Arra van energia... A rendre nincs igénye polgármesterünknek. Egy...
  • Bardócz Csaba megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    1033 Budapest, Mozaik utca 7. szám
    Telefon: 453-26-18, Fax:453-26-19

    Tisztelt „ Járókelő.hu!”
    Tájékoztatom, hogy a „ Lomisok Óbudán ” be...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Haris Gergely elküldte az ügyet az illetékesnek: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kidőlt reklámtábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Álmos utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Megoldásra vár
    5
    Megoldásra vár
    5

    Elhullott állatok a III. kerben

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Zsófia utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Régi táblák

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: III. kerület ÓBKF Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
    Tavasz utca (III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
  Vissza az oldal tetejére