Megoldott

Vak Bottyán utcai fasor, illegális parkoló

Tisztelt Illetékes!

A Vak Bottyán utca átalakítása annak idején, amikor a KÖKI Terminál épült, minden bizonnyal a BKK megrendelésére történt. Szanáltak egy sor házat, ezeket ledózerolták. Végül nem sikerült itt megépíteni a tervezett busz fordulót. Ekkor telepítettek ide egy szép fasort, de a szanált házak területe véglegesen parlagon maradt, ezt a területet soha nem rendezték. Ez már magában hordozta annak jól előre látható sorsát, hogy a területen káosz fog kialakulni. A Sibrik Miklós úti felüljáróhoz eső végében ennek megfelelően elég gyorsan ki is alakult egy illegális parkoló, ami a mai napon is háborítatlanul "üzemel". Ez az állapot hamar tükörképként a terület másik végén is kialakul, amikor a gimnáziumban rendezvény van.

A szép fasor addig volt szép, amíg eltelepítették, utána szemmel láthatóan nem gondozta senki. Ezt például az is jól mutatta, hogy a faiskolában a fákra kerülő jelölő címkéket, illetve kötöző szalagokat jómagam távolítottam el, amikor már elkezdtek volna ezek "belenőni" a fákba, illetve pár fát én magam metszettem meg. Ha a vegetációs időszakban munkába menet minden nap egy marmonkanna vízzel jártam volna erre, akkor bizonyára nem száradt volna ki a fák fele, mert hogy a szükséges öntözésről sem gondoskodott senki.

Mostanára annyira megtizedelődött a fák állománya, hogy elérkezett a fák pótlásának ideje és ez szépen meg is történt nemrég. Amennyiben megfelelő gondozásban részesítették volna a fasort, természetesen erre nem kellett volna, hogy sor kerüljön.

A másik probléma, ami a fákat is mindenképpen veszélyezteti, az az illegális parkoló problémája. Az egyik mellékelt képen még az is látható, hogy legdurvább esetben még belga turista buszok is parkoltak itt, szemrebbenés nélkül keresztülmenve a fákon. Egyébként meglepő, hogy itt a járdát milyen jó minőségben csinálták meg, hiszen igen derekasan bírja ezeket a megpróbáltatásokat is. Az már más kérdés, hogy éppen csak hogy egy kicsit kellett volna szélesebbre építeni, hogy használható is legyen (egy szembe jövő babakocsi mellett már éppen csak hogy el lehet férni).

Sajnos a fasor újratelepítésnél is az látszik, hogy a felüljáró felőli részen annak a végének az újra nem telepítésesével az illegális parkolót mintegy hivatalosan is legitimálták, mintsem hogy bármilyen módon az áldatlan állapotok felszámolására tettek volna bármilyen lépést.

Hogy a képet tarkítsuk, természetesen sokszor jelenik meg kisebb-nagyobb nagyságú hulladék mennyiség a területen illetve néha hajléktalan tanyává is válik egy része.

Az gimnázium felőli részen jól látható, hogy nyilván minden tanuló levágja az út végét és sajnos közülük senki nem használja az egyébként minden bizonnyal értük épült gyalogos átkelőt, ez minden bizonnyal tervezési és tereprendezési hiba egyenes következménye.

Kérdésem: milyen módon és mikor tervezi az illetékes ennek az állapotnak (nem csak 1-1 szeletének, hanem a komplexen leírt problémának) a megszüntetését, rendezett, fenntartható állapotok kialakítását.

Tisztelettel:
Szelényi Dániel

Probléma helyszíne
Budapest XIX. kerület, Kispest, Vak Bottyán u. 79

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves adminok! A képen látható helyzet szerencsére megszűnt. Itt a busztól a képen jobbra egy kisebb parkolót alakított ki az önkormányzat. Több, mint valószínű, hogy a primitív (egyszerűen egy munka...
  • Matók Ágnes hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Bejelentőnk! Történt fejlemény a bejelentéssel kapcsolatban?
  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megerősítésre vár"-ra.

  • XIX. kerület Kispest Önkormányzata válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    A Kispesti Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Csoportja a varosgazd@kispest.hu e-mail címre megküldött elektronikus levelet megkapta, annak feldolgozása folyamatban van.

    Patek Gábor
    irodavezető...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XIX. kerület Kispest Önkormányzata

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Adminok!

    Első körben 3,5 hónapig nem történt semmi. Második körben a lenti bejegyzés tanúbizonysága szerint elküldtétek a bejelentést a XIX. Kerületi Önkormányzat részére (minden bizonnyal ők
    ...
  • Fónai Kende elküldte az ügyet az illetékesnek: XIX. kerület Kispest Önkormányzata

  • Szelényi Dániel hozzászólt a bejelentéshez.

    @Kedves Admin(ok)! Három és fél hónap telt el a bejelentés óta, érdeklődöm, hogy érkezett-e valamilyen válasz, ha nem, kérem, hogy kérjetek visszajelzést, köszönöm!
  • Györkös Attila hozzászólt a bejelentéshez.

    Nagyon szomorú ennek az illegális parkolónak használt - jobb sorsra érdemes - területnek a helyzete. Én is sokszor járok erre, elszomorít az önkormányzat passzivitása és érdektelensége a terület gondo...
  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: XIX. kerület Kispest Önkormányzata

  • A rendszer megváltoztatta a bejelentés leírását "A Vak Bottán utca átalakítása annak idején, amikor a KÖKI Terminál épült, minden bizonnyal a BKK megrendelésére történt. Ekkor telepítettek ide egy szép fasort és a Sibrik Miklós úti felüljáróhoz eső végében (illetve az út menti teljes területen) szanáltak házakat, de ezt a területet soha nem rendezték, csak parlag...

  • A rendszer megváltoztatta a bejelentés leírását "A Vak Bottán utca átalakítása anank idején, amikor a KöKi minden bizonnyal a BKK"-ról "A Vak Bottán utca átalakítása annak idején, amikor a KÖKI Terminál épült, minden bizonnyal a BKK megrendelésére történt. Ekkor telepítettek ide egy szép fasort és a Sibrik Miklós úti felüljáróhoz eső végében (illetve az út ment...

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére