Megoldásra vár

Zöld parkterület tönkretétele

Tisztelt Járókelő!

Az alábbi ügyben szeretnék segítséget kérni, amit már 2018-ban és 2019-ben is megoldatlanul zártak le. Sajnos a mai napig megoldatlan az ügy, de teljesen elegük lett az itt lakóknak. A zuglói önkormányzat más többször megígérte, hogy parkolásgátló pollereket fog kihelyezni a Bagolyvár utca 5. társasház mögötti parkterületre, de ez minden alkalommal csak ígéret maradt és nem hajtották végre, óriási károkat okozva ezzel a természetnek és a lakók nyugalmának.

Zuglóban a Fogarasi út 78., Bagolyvár utca 5., Kalapács utca 11. társasházak mögötti parkterületet olyan szinten tönkretették az oda parkoló autósok, hogy gyakorlatilag több 100 négyzetméter fűves területet sikerült kiírtaniuk, illetve az ott lévő szerencsétlen fáknak már teljesen kilátszanak a gyökérzetei, mert már föld sincs felettük... Egyébként a ház mögötti út hivatalosan csak egy technikai útszakasz lenne, hogy a mentők tűzoltók szemétszállító meg tudja kerülni a házat. A zuglói rendészetnek hiába írunk, nem intézkednek. Ha szeretnék, továbbítani tudom az elmúlt évek levelezéseit is segítségként, de nem jutottunk semmire. Kérjük a segítségüket az ügy megoldásában.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Kalapács u. 11b

Hozzászólások

  • Majoros Tamás hozzászólt a bejelentéshez.

    Rózsa András polgármester június 24.-én közölte a facebookon (megvan a fotó róla), hogy megrendelték már a pollerezést, 105 darab parkolásgátló oszlop fog kihelyezésre kerülni, folyik a munka. Ehhez k...
  • Jakab Imola megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt jarokelo.hu!

    Az ismert körülmények miatt a helyszínt érintő problémák kezelésének lehetőségét elsősorban forgalomtechnikai változtatásokban, parkolásgátló műtárgyak telepítésében, illetve pa
    ...
  • Rozsáli Artúr elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet

  • Majoros Tamás bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    5
    Megoldásra vár
    5

    Szabálytalanul parkoló autók zöldfelületen

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet
    Thököly út (XIV. kerület, Zugló)
  • Válaszra vár
    3
    Válaszra vár
    3

    Járdán parkolás a gyalogátkelőhely előtt

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet
    Nagy Lajos király útja (XIV. kerület, Zugló)
  Vissza az oldal tetejére