Problémás kereszteződés a Lotz Károly utca végén
FRISSÍTÉS: 2026.01.10.
Ügykezelő értelmezése a bejelentő megoldásának javaslata kapcsán:
A fizikai akadályokkal történő szűkítés részben megoldaná a problémát, mert megszüntetné az egymás mellé felállást és a párhuzamos haladást, így az autósok kénytelenek lennének szabályosan besorolni. Ez csökkentené a konfliktusokat a kereszteződésben.
Emellett, a fa lombját visszavágása, hogy a tábla látható legyen, szintén javítja a helyzetet.
-----
FRISSÍTÉS: 2026.01.10.
Budapest Közút válasza:
„Társaságunkhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy tudomásunk van arról, hogy a Lotz Károly utca Szilágyi Erzsébet fasori torkolatánál időszakosan az utca jellegéből következőnél nagyobb forgalom jelenik meg a hegyvidéki adottságokra visszavezethető hiányzó főúthálózati elemek miatt. A járművezetőknek a villamosoknak, majd kerékpárosoknak és a fasori főpálya forgalmának is elsőbbséget kell adniuk úgy, hogy az első konfliktuspont előtt megállva nem látható be egyszerre mindhárom keresztezés. Emellett eltérő időben jönnek az egyes járműhullámok, így a járművezetők akaratlanul is a villamosok vagy a kerékpárosok közlekedését akadályozhatják, amíg a fasori főpályába be nem tudnak csatlakozni. Az útpálya leszűkítése alapvetően megszüntetné az egymás mellé felállást, azonban nőne annak a kockázata, hogy az esetlegesen figyelmetlen, vágányon ragadó járműnek nincs helye a vágányt elhagyni, ami viszont jelenleg a széles útfelület miatt biztosított. Ennek van némi forgalombiztonsági kockázata, valamint a villamosközlekedést is nagyobb arányban akadályozná.
A fentiek miatt rövidtávon nem tervezzük a Szilágyi Erzsébet fasor - Lotz Károly utca csomópont módosítását. A jövőben a Lotz Károly utca forgalmi szerepének esetleges újragondolása esetén, ahhoz kapcsolódóan kerülhet majd esetlegesen sor az útpálya szűkítésére, de csakis abban az esetben, ha ezzel a villamos közlekedését nem zavarjuk a jelenleginél nagyobb mértékben.”
-----
Napi szintű probléma, hogy a Lotz Károly utca és a Szilágyi Erzsébet fasor kereszteződésében nem megfelelően akarnak besorolni az autók. A Lotz Károly utcából érkezők nagy része egyszerűen nem képes értelmezni a KRESZ alapvetéseit és az egyirányú utcában (illetve a legvégén) egymást előzve, vagy párhuzamosan haladva próbál besorolni a Szilágyi Erzsébet fasorra, amivel egymást és a főútvonalon közlekedőket egyaránt feltartják. Ebből rendszeres konfliktus van. Egyirányú utcából kanyarodás esetén arra az oldalra kell húzódni, amerre a jármű kanyarodni szeretne. Tehát jelen helyzetben jobbra. Megoldaná a problémát, ha ezt az útszakaszt fizikai akadályokkal szűkítenék le.
Az is igaz, hogy az egyirányú utcát jelző táblát egy fa lombja takarja, de nem valószínű, hogy emiatt nézik kétsávos útnak. Az útszakaszt használók nagy része pontosan tudja a forgalmi rendet tábla nélkül is.
Hozzászólások
Az illetékes szakmai válasza alapján a probléma állapota nem kíván azonnali beavatkozást vagy javítást.
Ezért bejelentésedet egyelőre ""Megoldott"" státusszal zárjuk. Amennyiben a...
A https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/181823/problemas-keresztezodes-a-lotz-karoly-utca-vegen bejelentésre a következő választ adjuk:
Tisztelt Bejelentő!
Társaságunkh...