Zebra kijelölése
FRISSÍTÉS: 2025.09.26.
Budapest Közút válasza:
„A Bártfai utca a jelzett szakaszon „jobbkezes” elsőbbség szabályozású kereszteződésekkel tagolt. Minden kereszteződés előtt a járművezetőknek a jobbkézszabály betartása miatt lassítaniuk kell.
Forgalomcsillapított területen alapesetben nem jelölünk ki gyalogos-átkelőhelyt, az áthaladó járművek sebességét másképpen lehet csökkenteni pl. küszöbökkel, szegélykorrekcióval.
A Bártfai utca nem főútvonal , ezért a KRESZ szerint a gyalogosok az útpálya egyik oldaláról a másikra átmehetnek kellő körültekintés mellett, igaz előnyük nincs a járművekkel szemben meg kell várni míg elhaladnak a járművek vagy lemondanak elsőbbségükről.
A Bártfai utca forgalom lassítására már több terv is készült, a kereszteződések járdaszintre emelése vagy a kereszteződések előtt lassító elemek elhelyezése szerepelt benne.
A fent említett fejlesztéseket Újbuda Önkormányzata, a tulajdonos tudja majd megépíteni, ha lesz rá beruházási forrása.”
-----
FRISSÍTÉS: 2025.09.11.
XI. kerület Újbuda Önkormányzata válasza:
„"(...) Előzetesen jármű -és gyalogosforgalom számlálást kell végezni, pld. amennyiben a gyalogosforgalom és járműforgalom nem éri el az előírt határértékeket, akkor új gyalogátkelőhely létesítéséhez az engedélyező hatóság nem járul hozzá. Korábban egyeztettünk a Budapest Közút Zrt. munkatársával. Közös véleményünk szerint a Bártfai utca kereszteződéseinél bonyolódó, egész napra számított gyalogosforgalom várhatóan nem lenne elegendő a gyalogátkelőhely létesítéséhez.
Tempo 30-as övezetben – ahová a Bártfai utca is tartozik - a Budapest Közút Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatósága új gyalogátkelőhelyek létesítését nem támogatja. A Bártfai utcánál az átkelő gyalogosoknak csak egy felé kell figyelniük. A kereszteződéseknél aTempo övezet miatt a jobbkéz-szabály érvényesül, a gépjárművezetőknek fokozott óvatossággal kell ott közlekedniük, a gyalogosoknak a kanyarodó járművekkel szemben elsőbbsége van.
Kérjük javaslatávál forduljon a Budapest Közút Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatóságához."”
-----
Bártfai utcán nincsen zebra a Fehérvári és a Tétényi út között, egyik oldalról a másikra szabályosan gyalog átkelni csak a Fehérvári és a Tétényi útnál lehet ezen a szakaszon. Babakocsival kifejezetten problémás.
Kérem jelöljenek ki itt egy zebrát a Fejér Lipót - Zámori környékén, és a Mohainál is igencsak jó lenne. Lámpa nem kell, csak felfestés.
Elég erős az autóforgalom, igencsak nehéz a Petzvál, Mohai, Zámori, Fejér Lipót utcáknál átkelni a Bártfai egyik oldaláról a másikra. Az meg ugye életszerűtlen, hogy valaki pl a Mohaitól elmenjen a Tétényi vagy a Fehérvári útig, ha amúgy menne tovább a Mohain. Vagy ugyan ez a Fejér Lipót - Zámori esetén, onnan se fog senki elmenni a Tétényiig.
A bejelentés megoldásában résztvevők munkáját előre is köszönöm.
Hozzászólások
A 00179377-es számú megkeresésre az alábbi választ adjuk:
Tisztelt Bejelentő !
A Bártfai utca a jelzett szakaszon „jobbkezes” elsőbbség szabályozású kereszteződésekkel t...
Hivatkozva megkeresésére, melyben a Budapest XI. kerület, Bártfai utca - több kereszteződésénél új gyalogos átkelőhely létesítését javasolja, az alábbiakat válaszolom.
Új g...
a Bártfai utcában olyan sebességgel közlekednek az autók, mintha nem lenne holnap. Itt gyalogosként lelépni, esetleg babakocsival, semmiképp nem egy biztonságos átkelési megoldás. Ninc...