Megoldott

Parkoló le-és felhajtó melletti gödör

Jelen bejelentésem kapcsolódik egy másikhoz, szintén a Táncsics M. 65. melletti parkolóról van szó. A parkoló le-és felhajtója mellett már több mint 1 éve egy giga méretű gödör keseríti meg az itt parkolók dolgát. Ez is a remek kivitelezésnek köszönthető, hogy ugyan szépen leaszfaltozták a le-és felhajtót, viszont a mellette lévő gödörre már nem futotta az energiából.
Ugyanazon Google térkép fotót tudom csatolni állításomhoz, amin szintén látszik, hogy már tavaly nyáron is ez probléma volt. Ezt is most untam meg.
Az általam csatolt másik két képen is látszik, hogy hányan hajtottak már bele a több tíz centis gödörbe, ezáltal lezúzva az autójuk alvázát és a felnit. Akkor volt ez még inkább rémes, amikor még a kókadozó füvet sem nyírták le körülötte és abszolút nem volt látható, hogy mibe is lehet behajtani.
Tisztelt Illetékesek, ha nem túl nagy kérés, tüntessék el ezt a gödröt. Jelzem a két vödör homok beszórása nem lesz megoldás.

Probléma helyszíne
Budapest XXI. kerület, Csepel, Táncsics Mihály u. 65
Parkoló le-és felhajtó melletti gödör bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • Járókelő Adminisztrátor lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tar Julianna Iktatószám: 1/1449/2/2025/V4
    részére
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Járókelő Barbara elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Hiányzó fa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Gulyás Gergely
    Illetékes: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.
    Erdősor utca (XXI. kerület, Csepel)
  • Megerősítésre vár
    2
    Megerősítésre vár
    2

    Törött, veszélyes elem

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Ipacs Dávid
    Illetékes: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.
    Erdősor utca (XXI. kerület, Csepel)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Pocsolyás gyalogút

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Unnamed Road
  Vissza az oldal tetejére