Gyalogátkelőhely figyelemfelkeltés
FRISSÍTÉS: 2025.08.22.
Budapest Közút válasza:
„Álláspontunk szerint tehát mindkét átkelőhely észlelhetősége megfelelő, körültekintő közlekedés mellett az átkelőhelyek biztonságosan használhatóak.”
-----
Ezúton tisztelettel kérelmezzük az Istenhegyi út adott szakaszán található gyalogátkelőhelyek figyelemfelkeltő, piros színű burkolati festéssel, valamint fényvisszaverő prizmákkal való kiemelését. Kérjük, vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a zebra jól láthatóbbá váljon mind a gépjárművezetők, mind a gyalogosok számára.
Kérjük, jelezzék, hogy az alábbi szakaszon bevezethető‑e ilyen forgalomtechnikai megoldás, mint például piros alap vagy LED‑prizmák, és ennek várható időtervét.
Pontosan érintett helyszínek:
Istenhegyi út Óra úti gyalogátkelő és az Istenhegyi tetején a Jókai iskolánál lévő gyalogátkelő.
Az Óbudai mintára ahol két gyalogátkelőhelyre már elhelyeztek LED‑prizmákat az úttestbe:
A Hollós Korvin Lajos utcai zebrán 28 db LED‑prizma
A Váradi utcai zebrán 32 db LED‑prizma került beépítésre
Nálunk elég kevesebb is, csak látszódjon és lassítson
budapestkozut@budapestkozut.hu.
Üdvözlettel,
Hozzászólások
A 00177688-as számú bejelentésre az alábbi választ adjuk:
Társaságunk kijelölt gyalogos-átkelőhelyekhez tartozó piros színű alászínezést nem üzemeltet, nem kezel és nem léte...