Megoldatlan

Milyen gyakran fertőtlenítik az utcai csapokat?

Anonim Járókelő

A tér átalakítása után felszerelésre került egy utcai ivókút, amit rengetegen használnak. Vannak, akik nem éppen rendeltetészserűen. Rendszeres, hogy kevésbé ápolt emberek ruhát mosnak, ott fürdenek vagy úgy isznak belőle, hogy bekapják az egész csapot. Majd mindezek után, megy oda gyanútlanul valaki és megtölti a kulacsát. Ezért szerintem szükséges lenne legalább naponta fertőtleníteni, ha már nem olyan került felszerelésre, ami biztosította volna a nagyobb higiéniát. Régen a 80-as években még tudtak ilyeneket alkalmazni a közterületeken vagy nagy forgalmú helyeken, de ez manapság feledésbe merült vagy teljesen eltűnt. Jó lenne ilyen szempontokra is figyelni manapság. Ezek régen úgy működtethetők voltak, hogy nem kellett körbetapogatni a csapot, vagy egyben bekapni, így sokkal higiénikusabb volt.

Probléma helyszíne
Budapest VI. kerület, Terézváros, Liszt Ferenc tér 12
Milyen gyakran fertőtlenítik az utcai csapokat? bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • A rendszer lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Nem érkezett válasz az illetékestől.

    A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény által meghatározott 30 napos válaszadási határidőt a címzett 60...
  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: VI. kerület Terézváros Önkormányzata

  • VI. kerület Terézváros Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: VI. kerület Terézváros Önkormányzata

  • VI. kerület Terézváros Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • Murzsicz-Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: VI. kerület Terézváros Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Kutyaürülékes utca

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: VI. kerület Terézváros Önkormányzata
    Bajnok utca (VI. kerület, Terézváros)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Falevelek

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Dózsa György út (VI. kerület, Terézváros)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Arra kérlek, hogy takaríts fel

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Városligeti Fasor (VI. kerület, Terézváros)
  Vissza az oldal tetejére