Rengeteg tilosban parkoló autó
FRISSÍTÉS: 2025.07.03.
Bejelentő hozzászólása:
„Ma telefonon bejelentettem a problémát a Fővárosi Önkormányzati Rendészetnek (FÖRI). Ezután ők megkeresték a ferencvárosi köztereseket (FKF), akik arról tájékoztatták őket, hogy az FKF az illetékes a bejelentett helyszínen, valamint az egész Máriássy utcában. A FÖRI visszahívott, és tájékoztatott a fentikről, valamint arról, hogy az FKF azt állítja, hogy még senki nem jelezte feléjük ezt a problémát (LOL). A kérdésemre, hogy ezt akkor bejelentésnek vették-e, a FÖRI ügyintézője azt mondta, hogy igen, a bejelentésem hivatalos, és továbbításra került az FKF felé.”
-----
Ma este negyed 8-kor a Máriássy utcától futni indultam, és láttam, hogy - vélhetően a közeli szórakozóhely miatt - szokás szerint rengeteg autó ellepte a környéket, és egymás hegyén hátán állnak - nagy eséllyel tilosban. Onnan a MÜPA felé futottam, ahol a közterület-felügyelők épp a híd alatt parkoló autókat bírságoltak. Kihasználtam az alkalmat, és odaléptem az egyikükhöz. Mondtam neki, hogy a Máriássy utca hídra vezető végénél már több tucat autó áll. Azt mondta, hogy nem biztos, hogy az az ő hatáskörük - mint ahogy a Fradi meccsek idején szabálytalanul parkolók ellen se ők az illetékesek, hanem a fővárosi közteresek, ha jól értettem -, de azért megnézik. Majdnem két órával később érkeztem vissza a Máriássy utcába, és azt láttam, hogy még több autó parkolt egymás hegyén hátán. Büntetést és/vagy bilincset egyiken sem láttam. Egyébként annyira látványos (vagyis inkább bicskanyitogató) ez a jelenség, hogy rajtam kívül még ketten fényképezgették felháborodva a környéket ellepő autókat. A ferencvárosi közteres úrnak tett szóbeli bejelentésemnek ugye nincs nyoma, de remélem, hogy ez az írásos bejelentés eléri célját a megfelelő hatóságnál.
Hozzászólások
A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyeleti Iroda részére a 173868 hivatkozási számon megküldött megkeresésével összefüggésben az alábbi...