Megoldott

Nem látszó, illetve inkonzisztens tábla és felfestés

FRISSÍTÉS: 2025.06.19.

Budapest Közút válasza:
„Az út mentén lévő fák a kerületi önkormányzat kezelésében vannak. Megkeresését továbbítottuk részükre, felkérve őket a gallyazás elvégzésére.”

-----

Budapest XXI. kerületében a múlt év őszén a Szentmiklósi úton számos gyalogátkelőt létesítettek. Az ennek kapcsán kihelyezett táblák az év nagy részében nem láthatóak, mert fák takarják. Problémás továbbá, hogy több helyen előzni tilos táblát is kitettek, de a felfestés ennek nem felel meg. Illetve legalább helyen (71-es megállója a Varrógép utcánál) bár az előzni tilos táblának van létjogosultsága, de a gyalogátkelőhely után nincs feloldó táblája, így a következő betorkoló utcáig érvényben van, aminek nincs értelme, és a felfestést sem módosították.
(Képet nem tudok készíteni, mert nem egy pontra vonatkozik a bejelentés, illetve gépkocsival közlekedem ezen a részen, nem gyalogosan. A csatolt kép - mivel kötelező - a Street View-ból származik, de azt viszont még nem frissítették ősz óta. Ha mindenképpen kell pontos fénykép mindegyik problémás helyről, kérem jelezzék, igyekszem megcsinálni ezeket.)

Probléma helyszíne
Budapest XXI. kerület, Csepel, Szentmiklósi út 62
Nem látszó, illetve inkonzisztens tábla és felfestés bejelentés helye
Térkép betöltéséhez kattints

Hozzászólások

  • M. V. Klára lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    A kért munka elvégzésre került, tavasszal szükség esetén újra megmetszi a szakterület a fákat.
  • Bátori Annamária visszajelzésére vár.

  • S. Sándor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt. válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tar Julianna Iktatószám:1/986/2/2025/V1

    részére
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • H. Annamária elküldte az ügyet az illetékesnek: XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés leírását.

  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés illetékesét "Budapest Közút"-ról "XXI. kerület Csepeli Városgazda NZrt."-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A XXI., Szentmiklósi út forgalmi rendjével kapcsolatos megkeresésére az alábbi választ adjuk.

    Az út mentén lévő fák a kerületi önkormányzat kezelésében vannak. Megkeresését továb
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 2. Mi ez?

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Bátori Annamária bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elszökött KRESZ tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Csőgyár utca (XXI. kerület, Csepel)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Tábla áthelyezés

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Erdősor utca (XXI. kerület, Csepel)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Félbetört tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Táncsics Mihály utca (XXI. kerület, Csepel)
  Vissza az oldal tetejére