Megoldatlan

Nagyon kéne egy zebra

Az elmúlt néhány évben nagyon szépen beépült a Kassák Lajos u és a Tüzér u közötti rész: lett több száz lakásnyi társasház és irodaház is a tömbben, valamint a Honvéd Sporttelep forgalma is jóval nagyobb, ami azt eredményezi, hogy főleg reggel és délután 5 körül rendszeresen szaladgálnak át komplett családok a Dózsa György úton miközben próbálják elérni az út valamelyik oldalán megálló trolit. Két zebra is van 100m-en belül (Kassák-Dózsa, valamint Lehel-Dózsa), de aki a trolihoz siet, az nem fog pluszba sétálni, hanem egyszerűen átszalad a kétszer három sávon, amikor épp sikerül (többek között én is). Jó lenne, ha a Bp közút megvizsgálná egy lámpás kereszteződés létesítésének a lehetőségét, mert a környék forgalma már annyira megnőtt, hogy a baleset lehetősége bele van kódolva a Tüzér-Dózsa sarokba.

Probléma helyszíne
Budapest XIII. kerület, Tüzér u. 26

Hozzászólások

  • S. Sándor lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A bejelentésben szereplő helyszínen a hatályos jogszabályok szerint csak jelzőlámpával biztosított kijelölt gyalogos-átkelőhely létesíthető. Ilyen mértékű beruházást jelenleg nem
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Budapest Közút nem válaszolt 40 napon belül.

  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Mágnás Miska bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Kidöntött közlekedési tábla

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Árbóc utca (XIII. kerület)
  • Megoldásra vár
    2
    Megoldásra vár
    2

    Forgalmi rend

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: Budapest Közút
    Váci út (XIII. kerület)
  Vissza az oldal tetejére