Válaszra vár

Teraszos kitelepüléstől nem férnek el a gyalogosok

FRISSÍTÉS: 2025.06.18.

A bejelentő visszajelzése:
„Köszönöm a tájékoztatását! Ez alapján úgy tűnik, hogy vagy az engedély kiadásánál nem vették figyelembe, hogy ez a közlekedési tengely kifejezetten forgalmas, és a képen látható keskeny sáv nem elégíti ki a gyalogos igényeket, pláne, ha a székeket is a közlekedési folyosó irányába lehet kihúzni, vagy a vendéglátóhely terjeszkedik túl folyamatosan.

A településképi-arculati kézikönyv 155. oldala H+B besorolásúnak mutatja ezt az utcaszakaszt az Egyetem térig. Ebben a pollerek közötti rész - ahol a képeken a fiatalok sétálnak - biztonsági sávként szerepel, és a két sor asztal között van elviekben az a 1,5 m széles sáv, ami a gyalogosok számára a közlekedési minimum. Igaz, nem mértem le, de úgy tippelném, hogy az előtérben lévő két poller közötti szélesség lehet 1,5 m, aminél láthatóan jóval keskenyebb a gyalogos sáv. Ha a pollerek jelölnék ki a gyalogos sávot, talán elférnének a közlekedők.

Néhány méterrel az Egyetem tér irányába nagyon jól szabályozottan vannak a kitelepülések teraszai kialakítva (a fák között a berendezési sávban úgy, hogy az épületek homlokzata előtt elegendő hely van a gyalogosoknak), akár a pékséget, akár a gofrist, akár az éttermeket tekintjük. Véleményem szerint azok szolgálhatnának ebben az esetben is mintaként.”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.06.18.

A Belváros-Lipótvárosi Közterület-felügyelet válasza:
„Hivatkozva bejelentésükre, szeretnénk tájékoztatni, hogy a nevezett vendéglátóhelyet közterület-felügyelőink több alkalommal is ellenőrizték, azonban a terasz létesítése a közterülethasználati engedélyben foglaltaknak megfelelően történt. (...)”

-----

A Kecskeméti utca 15. szám alatt működő vendéglátóhely teraszos kitelepülése szinte teljes mértékben elfoglalja az egyébként nem keskeny járdát. A fényképeken is látható, hogy emiatt a gyalogosok a pollerek közé és az útfelületre kényszerülnek. Az utcának ez egy forgalmas szakasza, hiszen a Kálvin téri metrók, villamosok felől az ELTE és Pázmány különböző oktatási épületei felé nagy számú gyalogos forgalom közlekedik a nap több szakában. Véleményem szerint az asztalok és székek átrendezésével biztosítható lehet a gyalogosok számára szükséges min. 1,5 m-es szélesség és a vendéglátóhely számára is az ideális méretű terasz.

Probléma helyszíne
Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros, Kecskeméti u. 15

Hozzászólások

  • Gál Miklós megváltoztatta a bejelentés nevét "A teraszos kitelepüléstől nem férnek el a gyalogosok"-ról "Teraszos kitelepüléstől nem férnek el a gyalogosok"-ra.

  • Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: V. kerület Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés leírását "A Kecskeméti utca 15. szám alatt működő vendéglátóhely teraszos kitelepülése szinte teljes mértékben elfoglalja az egyébként nem keskeny járdát. A fényképeken is látható, hogy emiatt a gyalogosok a pollerek közé és az útfelületre kényszerülnek. Az utcának ez egy forgalmas szakasza, hiszen a Kálvin téri metrók, vil...

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Villangó Ferenc!

    Köszönöm a tájékoztatását! Ez alapján úgy tűnik, hogy vagy az engedély kiadásánál nem vették figyelembe, hogy ez a közlekedési tengely kifejezetten forgalmas, és a képen lát
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő.hu!

    Hivatkozva bejelentésükre, szeretnénk tájékoztatni, hogy a nevezett vendéglátóhelyet közterület-felügyelőink több alkalommal is ellenőrizték, azonban a terasz létesítése a közte
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: V. kerület Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet

  • V. kerület Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet nem válaszolt 40 napon belül.

  • Draskóczi Ádám hozzászólt a bejelentéshez.

    A képeken remekül látszik, hogy bőven elfér 2 gyalogos is egymás mellett, még hevesen gesztikulálva is. A helyzeten segítene, ha minden gyalogos a) a menetiránya szerinti jobb oldali járdán, szabályoz...
  • Garami Marika elküldte az ügyet az illetékesnek: V. kerület Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Poller kitörve

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető
    Vigadó tér (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Botlásveszélyes csavarok

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: BKM Budapesti Közművek
    Szabadság tér (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  Vissza az oldal tetejére

Hozzájárulás a sütik kezeléséhez

Oldalunkon különböző sütiket használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk.
A sütik elfogadása önkéntes, és bármikor visszavonhatod a hozzájárulásodat.
További információért kérünk, olvasd el adatkezelési tájékoztatónkat!

  • Szükséges sütik: Ezek elengedhetetlenek az oldal működéséhez, például a bejelentkezéshez.
  • Kényelmi sütik: Megjegyzik a beállításaidat mint a nyelv vagy a megjelenítési preferenciák.
  • Marketing sütik: Személyre szabott hirdetéseket kínálnak, figyelve a böngészési szokásaidat.
  • Statisztikai sütik: Segítenek megérteni, hogyan használod az oldalt, hogy javíthassuk a teljesítményét.

Beállítások