Megoldott

Motor nélküli kisbusz

A Kondorosi út, Budafoki úthoz közeli végénél áll a járdán ez a hiányos, motor nélküli Opel Vivaro.
Műszaki ugyan van rajta és ekkor már a XI. kerületi közterület felügyelet mindig megpróbálja ledobni magáról az ügyet. De a vonatkozó jogszabályok szerint ez az autó nem tárolható közterületen. Ez annak fényében még érdekesebb kérdés, hogy itt is már a járdán is parkolóhelyet jelöltek ki, mert kevés van belőle. Erre egy ilyen roncsot is ki lehet ide tolni és pihentetni.
Legyen itt a jogszabály is, ami alapján igenis felszólítható az üzembentartó: Budapest Főváros Közgyűlésének 30/2010. (VI. 4.) önkormányzati rendelete, 2.§ 2.h pontja, hivatkozva a KRESZ 56.§-ra.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Budapest Hunyadi János út 1 Bejárat a Kondorosi út felől

Hozzászólások

  • Járókelő László lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

    Kedves Bejelentőnk!
    Köszönjük a visszajelzést!
    Ezzel segítitek a munkánkat, mert így nyomon tudjuk követni, hogy mi történt, még akkor is, ha az illetékes nem küld újabb állapotjelzést.
    Legyen szebb,...
  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Úgy tűnik, hogy azért ez már elérte a kerületi közterület felügyelet ingerküszöbét. Felszólították, és pár nappal később el is tűnt a kocsi.
    Ha dolgoznak, akkor rendben mennek a dolgok.
  • Az illetékes visszaigazolta az üzenet beérkezését.

    Kedves Bejelentő! Bejelentését megkaptuk, Újbuda Közterület-felügyelet kivizsgálja az abban foglaltakat, melynek eredményéről később tájékoztatjuk.
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Lehet az elszállításig nem kell eljutni, sokszor a felszólítás elég és hirtelen észreveszik az üzembentartók, hogy gond van.
  • : Fiso hozzászólt a bejelentéshez.

    Csak megjegyzem, hogy a 49.§ (6) alapján: "A jelen rendelet megszegésével tárolt üzemképtelen járművek elszállítására külön jogszabályok szerint kerül sor."
    Ezt nem mindegyik kerület alkotta meg, ille...
  • Fischer Péter elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Elhagyott jármű

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet
    Budafoki út (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    2
    Válaszra vár
    2

    Lakókocsi

    Beküldés ideje:
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet
    Solt utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Elhagyott ezüst Mercedes C kombi

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Közterület-felügyelet
    Kondorosi út (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére