Megoldásra vár

tönkretett virágágyás

Több éve kérte a Fehérvári út 198. lakóközössége a ház mögött lévő támfal megerősítését. Ma csinálták, de úgy, hogy a bele évek alatt épült virágágyást a földdel tették egyenlővé. Legalább 50 nárcisz, ugyanennyi jácint, krókusz és fürtös gyöngyike, 100 tulipán hagymáját valamint értékes liliomokat semmisítettek meg, amit a lakók az évek alatt ültettek bele és éppen virágzás előtt álltak, vagy virágoztak. Megsemmisült két négyzetméternyi mocsári gólyahír, több száz kövirózsa, értékes, méhlegelőként is szolgáló vadvirágok és ezernyi körömvirág (nem túlzás, az évek alatt szórta el a magját az eredeti 1-2 tő). Ha a hagymák a földben is maradtak, sosem fognak többé nyílni, ugyanis ahhoz, hogy jövőre is ki tudjanak hajtani, éppen most, a virágzás után kellett volna energiát gyűjteniük.

Bár rendezetlennek tűnhetett, éppen a milliónyi virágmag és hagyma miatt nem gazoltuk évek óta, valamint azért, hogy ne száradjon ki olyan hamar a keskeny, betonsávba töltött föld. Tudatosan épített, és borzasztó sok pénzből készült "rendetlen" kert volt, aminek létrejöttéhez sok lakó hozzájárult és még több szerette, nézegette és fotózta. Szeretnénk kérni az elpusztított növények pótlását az eredetihez hasonló állapotban.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Virágültető terület

Hozzászólások

  • Fischer Péter megváltoztatta a bejelentés állapotát "Megoldásra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő,

    Köszönjük észrevételét, mellyel segíti munkánkat!
    Szíves tájékoztatásul közlöm, hogy a Fehérvári út 198. mögötti támfal helyreállítása halaszthatatlanná vált. A kerületben
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 3. Mi ez?

  • Anonim Járókelő hozzászólt a bejelentéshez.

    Tisztelt Zöldfelület Osztály!
    Amennyit tudtam, helyreállítottam, de közel sem találtam meg annyi hagymát, mint volt, pláne nem a a magról vetett virágokat. Ha bárki jön erre, kérem, ezt legalább már n...
  • H. Annamária megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő,

    Köszönjük észrevételét, mellyel segíti munkánkat!
    Bejelentését nyilvántartásba vettük és kivizsgáljuk.

    Tisztelettel:
    Zöldfelület-fenntartási Csoport
    Zöldfelületi Osztály...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • R eni elküldte az ügyet az illetékesnek: XI. kerület Újbuda Önkormányzata

  • Anonim Járókelő bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Járhatatlan járda

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Ulmann Istvan
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Hegyalja út (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Bikás park Kalóz játszótér

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Bártfai utca (XI. kerület, Újbuda)
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Kiszáradt fa

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Németh Zs.
    Illetékes: XI. kerület Újbuda Önkormányzata
    Tétényi út (XI. kerület, Újbuda)
  Vissza az oldal tetejére

Hozzájárulás a sütik kezeléséhez

Oldalunkon különböző sütiket használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk.
A sütik elfogadása önkéntes, és bármikor visszavonhatod a hozzájárulásodat.
További információért kérünk, olvasd el adatkezelési tájékoztatónkat!

  • Szükséges sütik: Ezek elengedhetetlenek az oldal működéséhez, például a bejelentkezéshez.
  • Kényelmi sütik: Megjegyzik a beállításaidat mint a nyelv vagy a megjelenítési preferenciák.
  • Marketing sütik: Személyre szabott hirdetéseket kínálnak, figyelve a böngészési szokásaidat.
  • Statisztikai sütik: Segítenek megérteni, hogyan használod az oldalt, hogy javíthassuk a teljesítményét.

Beállítások