Megoldott

Zebra hanyagolása a Bocskai út átépítése során

A Bocskai út felújítása során az eddigiekben is rendkívül kevés figyelem jutott arra, hogy a megbízó és a kivitelező biztosítsa a biztonságos gyalogos közlekedés feltételeit. Ennek kurrens helyszíne volt a Fadrusz utca kereszteződése, ahol a Bocskai út két útpályáját mindkét oldalon keresztező (összesen tehát négy) zebrát csak kopott vagy hiányzó felfestés, és térdmagasságban kihelyezett jelzőtábla biztosította (a közlekedési lámpát kikapcsolták, majd leszerelték, jelenleg sárga villogó üzemmódban van.)

Mára végképp kritikussá vált a Bocskai út déli útpályáját keresztező zebrák biztosítottsága: jelenleg sem tábla, sem felfestés nincs kinn, azaz KRESZ szerint nincs is ott zebra. Erre akár azt is lehetne mondani, hogy akkor a zebra megszűnt, keljünk át máshol, de nem ez a helyzet: az északi útpályát keresztező zebráknál új felfestés és (továbbra is térdmagasságú) táblák is kinn vannak. Tehát aki észak felől keresztezi az utat, annak az út közepéig elsőbbsége van (ha a gyenge jelzettség mellett megkapja), de az út közepétől nincs. Ez egy hatsávos úton rendkívül balesetveszélyes. Nagyon szükséges volna a gyalogátkelők folyamatos, figyelemfelkeltő jelzése az építkezés során is - a déli zebrák jelenlegi, 100%-os jelzéshiánya pedig teljesen elfogadhatatlan.

Probléma helyszíne
Budapest XI. kerület, Újbuda, Bocskai út 22

Hozzászólások

  • Bardócz Csaba lezárta a bejelentést Megoldott eredménnyel.

  • Baranyai Zsolt hozzászólt a bejelentéshez.

    A felújítási munkák végeztével valóban helyreállt a szabályos és kielégítő forgalmi rend - a munkák végzése során azonban az illetékes válaszát követően is többször állt elő olyan helyzet, ami indokol...
  • Baranyai Zsolt visszajelzésére vár.

  • Járókelő Adminisztrátor megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Járókelő !

    A Bocskai úton a Fadrusz utcai kereszteződés gyalogos-átkelőhelyeivel kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adjuk:

    A Bocskai úton a Fadrusz utcánál nemrégiben, december 5-i hét e
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Járókelő Adminisztrátor elküldte az ügyet az illetékesnek: Budapest Közút

  • Baranyai Zsolt bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  Vissza az oldal tetejére