Válaszra vár

Telken belüli szemét

FRISSÍTÉS: 2025.04.09.

Budapest Főváros Kormányhivatala válasza:
„Bejelentésének hulladék felhalmozásra vonatkozó részét a hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló
124/2021. (III.12.) Korm. rendelet 1. §. (1) és (2) bekezdése alapján, mint I. fokú környezetvédelmi hatóságnak,
a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben foglaltak figyelembevételével, valamint a panaszokról, a
közérdekű bejelentésekről valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi
XXV. törvény 2. § (2) bekezdése alapján hatásköre hiányában a Népegészségügyi Osztály, további intézkedés
céljából áttette a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és
Hulladékgazdálkodási Főosztálynak (1016 Budapest, Mészáros u. 58/B.).”

-----

FRISSÍTÉS: 2025.01.29.

XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet válasza:
„Rendészetünk a jelzett problémák kapcsán nem illetékes. Bejelentésüket a
Polgármesteri Hivatal, Igazgatási és Hatósági Osztálya felé továbbítottuk.”

-----

A XIV kerület Hungária krt 113, és ugyanennek a teleknek a Francia út 43-45 előtti és mögötti része is szemetes, gallyas, rothadt faleveles. Patkányok is vannak az üres telken. A telek tulajdonosa a Premiot Investmen Group. Ha már szállodát fognak elviekben ide építeni, akkor amíg nem épül meg a szálloda, addig is tartsák rendben és folyamatosan takarítsák a telkük belső és a telek előtti járda területét. Kérem az illetékes hatóság/ Önkormányzat/ segítségét, hogy szólítsák fel a telek tulajdonosát a telke rendbetételére, folyamatos tisztán tartására.

Probléma helyszíne
Budapest XIV. kerület, Zugló, Hungária krt. 115

Hozzászólások

  • I. Adrián elküldte az ügyet az illetékesnek: PVKH - Pest Vármegyei Kormányhivatal

  • I. Adrián megváltoztatta a bejelentés leírását "FRISSÍTÉS: 2025.01.29. XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet válasza: „Rendészetünk a jelzett problémák kapcsán nem illetékes. Bejelentésüket a Polgármesteri Hivatal, Igazgatási és Hatósági Osztálya felé továbbítottuk.” ----- A XIV kerület Hungária krt 113, és ugyanennek a teleknek a Francia út 43-45 el...

  • I. Adrián megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XIV. kerület Zugló Önkormányzata"-ról "PVKH - Pest Vármegyei Kormányhivatal"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Címzett!

    Csatolva küldöm a BP-14/NEO/01886-4/2025. Iktatószámú ügyiratunkat.

    Tisztelettel:

    Illés István
    hivatalvezető
    megbízásából
    Bódi Eszter
    közegészségügyi-járványügyi felügyelő

    Budape...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • Tar Julcsi megváltoztatta a bejelentés állapotát "Válaszra vár"-ról "Megoldásra vár"-ra.

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    A Járókelő Közhasznú Egyesület 162769. számon érkezett – Budapest XIV.
    kerület, Hungária körút 113-115. számú ingatlan állapotával kapcsolatos –
    beadványában foglaltakra a csatolt...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 1. Mi ez?

  • A rendszer újra elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • XIV. kerület Zugló Önkormányzata nem válaszolt 40 napon belül.

  • Kövér Blanka elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zugló Önkormányzata

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés illetékesét "XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet"-ról "XIV. kerület Zugló Önkormányzata"-ra.

  • Kövér Blanka megváltoztatta a bejelentés leírását "A XIV kerület Hungária krt 113, és ugyanennek a teleknek a Francia út 43-45 előtti és mögötti része is szemetes, gallyas, rothadt faleveles. Patkányok is vannak az üres telken. A telek tulajdonosa a Premiot Investmen Group. Ha már szállodát fognak elviekben ide építeni, akkor amíg nem épül meg a szálloda, addig is tarts�...

  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Jarokel.hu!

    Rendészetünk a jelzett problémák kapcsán nem illetékes. Bejelentésüket a
    Polgármesteri Hivatal, Igazgatási és Hatósági Osztálya felé továbbítottuk.

    Üdvözlettel:
    Ügyfélszolgálati
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Dr Kardos Angelika elküldte az ügyet az illetékesnek: XIV. kerület Zuglói Önkormányzati Rendészet

  • Huszár Anita bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Válaszra vár
    1
    Válaszra vár
    1

    Szemét

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: PVKH - Pest Vármegyei Kormányhivatal
    Unnamed Road
  • Válaszra vár
    0
    Válaszra vár
    0

    Szeméttelep az út szélén

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: PVKH - Pest Vármegyei Kormányhivatal
    Unnamed Road
  Vissza az oldal tetejére