Kutyaürülék eltakarítása
Bár a II. kerületi önkormányzat intenzív verbális kampányt folytat a kutyaürülék ellen (amit természetesen csak helyeselni lehet), a kutyaürülék-kukák ürítésére a legkevesebb figyelmet sem fordítja. Ezeket a kukákat kb. hetente egyszer ürítik, holott a forgalmasabbak néha három nap alatt megtelnek. Ezek után a gyűjtőedények undorítóan néznek ki (l. a fényképet), és nyilván ilyen körülmények között a takarításuk is erős gyomrot igényel. (A képen látható kuka egyébként kb. 50 méterre van az FKF telephelyétől.) A probléma elég régi, és az oldalon is többször jelezték már a legkülönbözőbb helyekről.
A problémán segítene, ha:
– legalább a gyorsan telő kukákat gyakrabban ürítenék,
– ha a forgalmasabb helyek környékére további kukákat tennének ki (akár a kevésbé forgalmasak áthelyezésével),
– ha nem ilyen elbaltázott dizájnú kukákat használnának, melyek belső térfogata töredéke az általuk elfoglalt helyének (ráadásul az inkompetens bepottyantós rendszernek köszönhetően a zacskók egymásra esnek, belül nem tudják kitölteni a rendelkezésre álló kevés teret sem).
Hozzászólások
Köszönjük még egyszer, hogy jelezte a problémát, az Önkormányzat munkatársai megtesznek mindent, hogy a rendelkezésre álló erőforrások és lehetőségek alapján minden...
Köszönjük észrevételét! Tájékoztatjuk, hogy kerület szerte köze 170 db kutyaürülék gyűjtőedényt üzemeltetünk, amelyeknél minden héten előfordul, hogy egy-két edényt oda nem illő d...