Megoldatlan

Folyamatos járda-kisajátítás a Kálvin téri hotel előtt

A Kecskeméti utca elejénél lévő Mercure Hotel Korona előtti járdán nincs se burkolattípussal vagy -színnel, de felfestéssel vagy más módon sem különválasztva, hogy mi tekinthető gyalogosfelületnek és mi nem, ennek dacára a szegélybe be van illesztve egy autófelhajtó és ki van helyezve egy "Mindkét irányból behajtani tilos, kivéve Hotel Korona" tábla.

Ennek következményeként a hotel előtti - a metrófeljáró és a Magyar utca közti - járdafelületen állandó jelleggel számos shuttle bus, taxi, illetve különféle személyautók állnak, lényegében találomra elrendezve, a magunk kaotikusságában gyakran igen nehézkessé téve a járda rendeletetésszerű gyalogos használatát, illetve a 15-ös busz megállójának megközelítését. Az ott álló járművek egy része láthatóan a célforgalmi feltételnek sem felel meg, a Penta Kft. Dacia Dustere például legalább fél éve áll minden reggel a buszmegállótábla mellett a járdán.

Javasolnám az érintett járdaszakasz teljes lezárását, illetve alternatívaként az utasfelvételre és -leadásra használható felület egyértelmű, fizikai akadályokkal megerősített kijelölését, mert a jelenlegi állapot teljességgel rendezetlen.

Probléma helyszíne
Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros, Kecskeméti u. 14

Hozzászólások

  • Dr Kardos Angelika lezárta a bejelentést Megoldatlan eredménnyel. Oka: Megoldhatatlan.

  • Baranyai Zsolt hozzászólt a bejelentéshez.

    Kedves Városüzemeltető!

    Az sajnos nem teljesen igaz, hogy a biztonságos gyalogosközlekedésre a járda alatt nyílna jobb lehetőség, hiszen mint ahogy a bejelentéshez tartozó képeken is látszik, a kisbu
    ...
  • Az illetékes válasza megérkezett az üggyel kapcsolatban.

    Tisztelt Bejelentő!

    Az V. Kálvin tér megújítása keretében, a Fővárosi Önkormányzat beruházásában került kialakításra az V. kerület, Kecskeméti utca 14. szám alatt működő Mercure Korona Hotel főbejára
    ...
  • Az illetékes válaszának megoldópontszáma: 4. Mi ez?

  • Tar Julcsi elküldte az ügyet az illetékesnek: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető

  • Baranyai Zsolt bejelentette az ügyet.

Hasonló bejelentések

  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Poller kitörve

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető
    Vigadó tér (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  • Megoldásra vár
    1
    Megoldásra vár
    1

    Poller kitörve a sarokban

    Beküldés ideje:
    Beküldte: Anonim Járókelő
    Illetékes: V. kerület Belváros-Lipótváros Városüzemeltető
    Deák Ferenc utca (V. kerület, Belváros-Lipótváros)
  Vissza az oldal tetejére